Nagyvilág
Széteshet a kormánykoalíció Szlovákiában, mert másolta a diplomamunkáját a parlament elnöke
Széteshet a négypárti szlovák kormánykoalíció, ha távozni kényszerül házelnöki posztjáról Boris Kollár, a koalíció második legerősebb tagjának, a Család vagyunk (Sme rodina) jobbközép pártnak az elnöke, akinek lemondását a koalíció liberális pártjai kezdték követelni „plágiumgyanús” diplomamunkája miatt.
Boris Kollár szerdán Pozsonyban újságíróknak nyilatkozva kilátásba helyezte annak lehetőségét, hogy ha le kell mondani a házelnöki posztról, akkor pártja kilép a koalícióból is, írja az MTI.
A politikus közvetlenül az előtt beszélt erről, hogy találkozóra indult a koalíció egyik liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselőihez. Kollár diplomamunkájának eredetiségét elsőként, a múlt hét elején Miroslav Beblavy, a parlamenten kívüli Együtt (Spolu) liberális párt volt elnöke vonta kétségbe, majd a témáról – a plágiumgyanút kész tényként kezelve – címlapon írt az ultraliberális DennikN nevű szlovák lap is.
Kollár ezekre az állításokra reagálva a diplomamunkák forrásanyagának vizsgálatára használt program eredményét mutatta fel, amely szerint a dolgozatában az átvett részek aránya alatta marad az engedélyezett 30 százaléknak. Bár ezt hivatalos akadémiai testület eddig nem cáfolta, a házelnök távozását követelő hangok mind hangosabbak lettek, és az ügyet erőteljesen tematizálta a sajtó is.
Igor Matovic kormányfő, a legerősebb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) jobbközép mozgalom vezetője már az ügy nyilvánosságra kerülésekor egyértelművé tette: nem teszi kockára a koalíció jövőjét a Kollárt érő vádak miatt, és nem szólítja fel őt távozásra.
Kollár távozását követelte a napokban a kormánykoalíció legkisebb pártja, az Andrej Kiska által alapított liberális Emberekért (Za ludí) párt is, amely a februári választásokon éppen hogy csak bekerült a parlamentbe. A házelnököt – a vele lezajlott szerdai találkozó után – az SaS képviselői csoportja is távozásra szólította fel, ugyanakkor a mozgalom elnöke, Richard Sulík jelezte: nem döntik be a koalíciót.
Igor Matovic kormánya jelenleg 95 képviselői mandátummal – és így alkotmányozó törvények elfogadására is alkalmas többséggel – rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. Amennyiben Boris Kollár pártja kilép a kormányból, a csonka koalíciónak 78 képviselői mandátuma, tehát szűk többsége marad. Megfigyelők szerint azonban Kollár távozása főként azzal a következménnyel járna, hogy a liberálisok megkerülhetetlenné válnának a kormányban, és így súlyuk jelentősen megnőne.
Szlovákiában köztudott, hogy a családpolitikát kiemelten kezelő, a külpolitikában pedig a multipoláris világrend mellett álló konzervatív Család vagyunk párt politikai nézetei több kérdésben eltérnek a kormánykoalíció liberálisaitól.
A szlovák belpolitikában nem számít sem új keletűnek, sem egyedülállónak, hogy magas rangú politikai tisztségviselőket plágiummal vádolnak. Korábban hasonló gyanúba keveredett az előző parlamenti elnök, a Szlovák Nemzeti Párt által jelölt Andrej Danko is. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt