Magyarország
Mindent beismert a pedofil képek miatt vádolt Kaleta Gábor
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, az ítélet ellen fellebbezhetnek.
A Budai Kerületi Bíróságon zajlott perének szerdai előkészítő ülésén beismerte bűnösségét a volt perui nagykövet. Kaleta Gábor ügyvédje a tárgyaláson azt mondta, hogy a volt diplomata 30 kilót fogyott, és szerinte csak pénzbüntetést kellene kiszabni a pedofíliával vádolt férfira – írja az index.hu.
Kaleta rövid beszédében elmondta, hogy az ügy végtelenül megviselte a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak hívásokat, és azt a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. „Messze azon a mértéken tapasztalatom ezt a nyomást, ami az életemet eléggé megnehezítette” – mondta.
A járványhelyzet miatt a bíróság májusban tárgyalás nélkül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaletát, de az ügyészség túl enyhének tartotta az ítéletet, ezért fellebbezett. A bíróság végül egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 540 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére ítélte Kaletát.
A bíró indoklásában elmondta, hogy a jelenlegi törvény szerint három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Mivel az ügyészség indítványozása azt volt, hogy ha Kaleta beismeri a bűnösségét, akkor 1 évet kapjon 3 évre felfüggesztve, így ennél súlyosabb büntetést nem szabhattak ki. Végül 2 év 6 hónapra függesztette fel a büntetést.
Az ítélet ellen fellebbezésnek van helye, az ügyészség és a védelem is háromnapos gondolkodási időt kért.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban