Nagyvilág
Egy napja fogadták el a törvényt, máris tömegével tartóztatja le Kína a hongkongi tüntetőket
Éppen a nemzetbiztonsági törvény ellen tüntetnek az annak alapján letartóztatottak. Már 180-an vannak.
A letartóztatottak „Szabad Hongkong” feliratú táblát feltartó lány a Peking által elfogadott ún. nemzetbiztonsági törvény ellen tüntettek, amely szerint Hongkongból mostantól ki kell adni Kínának letartóztatottakat és bevethetők kínai katonák a város utcáin, írja a Mérce.
Szerdán eddig 180 tüntetőt vettek őrizetbe a helyi hatóságok, akik paprikasprével, vízágyúkkal, könnygázzal töltött gumilövedékekkel oszlatják a tömeget.
A törvénytervezet ellen már tavaly is hónapokon át tüntettek a hongkongiak, miután az végleg megszünteti az „egy ország, két rendszer” struktúrát, amelyben Hongkong 1997-es kínai fennhatóság alá kerülése óta működött.
A rendőrség felszólította a helyi rádióadókat és tévéket, hogy bizonyos időközönként olvassanak be egy figyelmeztetést, amiben közlik a tüntetőkkel, hogy a „Hongkongi függetlenség: az egyetlen kiút” szlogen kiáltozása bűncselekmény. (Guardian/Mérce)
Police request radio and TV stations to broadcast and repeat at suitable intervals the slogan „Hong Kong independence, the only way out”. https://t.co/Qy0MXpa5Zt pic.twitter.com/Oa2re7U75W
— Mary Hui (@maryhui) July 1, 2020
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban