Archív cikkek
A meleget röpke záporok hűsítik
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és a késő délelőtti óráktól először északon, majd másutt is egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar.
Heves zivatarok is várhatóak, amelyeket viharos szél, felhőszakadás, illetve jégeső kísérhet.
Kezdetben déli, délnyugati szél lesz a jellemző, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, viharossá fokozódik a légmozgás.
- A hőmérséklet csúcsértéke 25 és 36 fok között valószínű, 30 fok alatti maximumra az Északnyugat-Dunántúlon számíthatunk, majd délután egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet.
- Késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőn napközben egyre nagyobb területen terheli szervezetünket hideg fronthatás.
Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet, a reflexidő megnyúlhat, tartós álmosságérzés jelentkezhet.
A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!