Nagyvilág
Michel Platini megint gyanúsított lett
A svájci ügyészség hivatalosan is gyanúsítottnak nevezte, és újabb nyomozást indított Michel Platinivel, a franciák háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok labdarúgójával, a sportág európai szövetségének (UEFA) volt elnökével szemben.
Az ügyészek Joseph Blatterrel, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi vezetőjével szemben a korábbiaknál szélesebb körben folytatott vizsgálatuk során ebben a hónapban vonták bele a 65 éves Platininek 2011-ben kifizetett kétmillió dolláros kifizetési ügyét.
A FIFA 2015-ben hűtlen kezelésre hivatkozva – a szervezet szerint az „indokolatlan” kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését, aki így tavaly október óta ismét tevékenykedhet a futballban.
Platini elnöki tanácsadó volt Blatter első ciklusában, 1998 és 2002 között, a francia sportdiplomata 2011-ben nyújtotta be a tevékenysége utáni számláját. (MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban