Archív cikkek
Vizsgálóbizottságot alakít a Momentum a korrupciós ügyek miatt
Tudni akarják, hogy a kormány a fővárosban mire költötte az adófizetők pénzét.
Soproni Tamás VI. kerületi polgármester saját Facebook oldalán tette közzé, hogy Havas Gábor, Budapest momentumos egészségügyi tanácsnokának vezetésével áll össze a fővárosi vizsgálóbizottság. Teszik mindezt azért, mert a 2019-es kampányban az egyik fő választási ígéret a korrupciós leszámolás volt. Szerintük ugyanis „nincs ember Magyarországon, aki elhinné, hogy az ország leggazdagabb embere egy százmilliárdos egykori gázszerelő, és nem Orbán Viktor miniszterelnök”. Soproni hozzátette, hogy a „Fidesz-kormány neve az elmúlt időszakban összeforr a korrupcióval”.
Szeretnék megvizsgálni többek között a 4-es metró ügyét, a Bálnát, a 3-as metró felújítását a biodóm kérdését, a parkolási rendszert és az e-jegyrendszert. Tehát olyan ügyeket, amelyeknél okkal feltételezik, hogy „bűncselekmény történt”, és ezeknél feljelentést is fognak tenni.
„A budapestieknek szerintünk joguk van tudni, mit csináltak a pénzükkel – hogy hová tűntek azok a százmilliók, egyes esetben milliárdok, amiket ők adóként fizettek be, és amelyekből fejlesztések helyett magánvagyonok lettek” – írja Soproni, hozzátéve, hogy a bizottságnak lesz fideszes külső és belső tagja is, és ha ők szeretnének érdemi munkát hozzátenni, akkor „tárt karokkal várják őket, bármikor csatlakozhatnak a munkához”.
Soproni Tamás
MOMENTUMOS VEZETÉSŰ FŐVÁROSI VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG ALAKUL AZ ELMÚLT ÉVEK… KORRUPCIÓS ÜGYEINEK KIVIZSGÁLÁSÁRA A Fidesz-kormány neve az elmúlt időszakban összeforrt a korrupcióval. Nincs ember ma Magyarországon, aki elhinné, hogy az ország leggazdagabb embere egy százmilliárdos egykori gázszerelő, és nem Orbán Viktor miniszterelnök.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója