Archív cikkek
Megduplázódott a katonának jelentkezők száma, de a kormány még többet szeretne
Több ezer főt várnak a honvédség speciális programjába a vírus miatt munkájukat vesztettek közül, de eddig csak 600-an érdeklődtek. Így is sokkal többen mentek katonának idén, mint tavaly.
Még több ezer fő jelentkezését várja idén a Magyar Honvédség – írja a Népszava a Honvédelmi Minisztérium adataira hivatkozva. A múlt hétig összesen 2500-an jelentkeztek a honvédséghez az idén, ám összesen 3800 álláskeresőt vár a hadsereg csak a speciális önkéntes tartalékosi programba. Eddig azonban alig 600-an érdeklődtek a speciális katonai szolgálat iránt.
A programban részt vevők egy hathónapos, több fázisból álló katonai kiképzésen vesznek részt, ezért havonta 161 ezer forint fizetést, illetve ruházkodási, utazási hozzájárulást kapnak. Ez utóbbi azért is jár, mivel a munkaidő végén hazamehetnek a családjukhoz.
Az Euronews szerint tavalyhoz képest így is megduplázódott a honvédségbe jelentkezők száma, ami a portál szerint a koronavírus miatti gazdasági válsággal magyarázható. De a kormány még többet szeretne: Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, a járvány miatt állásukat vesztők mindegyikének adnak munkát. A honvédség ezután, május közepén jelentette be az új, munkanélkülieknek indított foglalkoztatási formát, amelyre a 18 és 50 év közöttiek jelentkezését várják.
A program sajátossága, hogy bármikor megszakítható, azaz ha valaki talált magának közben állást, úgy távozhat a honvédségtől. Ugyanakkor ha teljesíti a hat hónapos szolgálatot, lehetősége van, hogy újabb 6 hónapra jelentkezzen speciális önkéntes tartalékosnak vagy valamelyik hivatásos foglalkoztatási formára. Ehhez azonban meg kell csinálni a fizikai alkalmasságit is.
A program jelenleg tesztelés alatt van, de ha a kezdeményezés népszerűnek bizonyul, a későbbiekben több ilyen státuszt biztosítanak majd.
A honvédségnek mindenképpen jövedelmező a program: aki végigcsinálja a kiképzést, arra akkor is tartalékosként lehet számítani, ha utána távozik a honvédségből. A résztvevők egy része pedig jó eséllyel a katonaságnál marad. A honvédség pedig évek óta munkaerőhiánnyal küzd.
A honvédség a „Zrínyi 2026” programjában 2026-ra nagyjából 30 ezer fő professzionális katonával és és 20 ezer tartalékossal számol.
A honvédség ezermilliárdos nagyságrendben vásárolt high-tech hadiberendezéseket és ennek megfelelőn az idén rekordot dönget a védelmi költségvetés, a tavalyi 512 milliárdhoz képest idén 616 milliárdot költene el az ország a honvédelemre.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány