Archív cikkek
Hárommilliárdot költ az állam idén a diákmunka támogatására
Bruttó 120-150 ezer forintot lehet keresni diákmunkával.
A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
Schanda Tamás hozzátette, a tanulók a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.
Kiemelte, az önkormányzatokon a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az állam pedig a munkáltatóknak a diákok munkabérét és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100 százalékát is megtéríti. Ennek megfelelően
- a napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra,
- szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatoktól eltérően a vállalkozásoknál az állam a diákok bérének és ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének csak a 75 százalékát biztosítja, azaz ebben az esetben
a munkaadóknak kell állniuk a fennmaradó részt.
A jelentkezésről közölte, a diákoknak a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérniük a nyilvántartásba vételüket, ezt akár már most is megtehetik. A munkáltatók a program hivatalos meghirdetésétől nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben a szükséges létszámot meg kell határozniuk, a szakmát, foglalkoztatási területet pedig megadhatják. A dokumentumot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaihoz kell eljuttatniuk. A nyári diákmunka programról az érdeklődők a www.munka.hu oldalon találhatnak további tájékoztató anyagokat.
Schanda Tamás megjegyezte, a program sok lehetőséget nyit meg a fiatalok előtt, tavaly 90 féle munkakörben foglalkoztatták a diákokat a munkáltatók. Példaként említette, hogy a legáltalánosabb munkakör az irodai adminisztrátor és a hivatalsegéd volt, míg mások felszolgálóként, pultosként vagy recepciósként helyezkedtek el. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!