Archív cikkek
Fertőzötten műtött az orvos: nem etikai vétség, mondja a MOK
Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora nem vette figyelembe a kockázatokat, síelés közben megfertőződött, de nem vonult hazaérkezése után karanténba, sőt még operált is.
Felmentette a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetének Etikai Bizottsága Rovó Lászlót a Szegedi Tudományegyetem rektorát, véleményük szerint nem követett el etikai vétséget – írta a Szegedma.
Mint ismeretes, a rektor március 8-án (a hivatalos vészhelyzet kihirdetése előtt) érkezett haza dél-tiroli síeléséről, majd később kiderült, hogy
koronavírussal fertőződött.
Ezt megelőzően, ő maga február 26-án kiadott egy közleményt, amely szerint mindazon egyetemi dolgozóknak, akik február 12-én érkeztek haza többek között az olaszországi Lombardia, Emilia-Romagna, Piemont, Veneto tartományokból, azonnal kötelezően 14 napos karanténba kell vonulniuk.
Rovó a Lombardia és Veneto közé ékelt Dél-Tirolban síelt, azaz nem pontosan azon a részen, ahol az általa kiadott körlevél szerint kötelezően elrendelte a karantént.
A Magyarhang szerint „a Dél-Tirolt és így Senales település (sajtóértesülések szerint a rektor ide utazott) körzetét is magában foglaló Észak-Olaszországot a kormány február 27-én közzétett felhívásában minősítette olyan területté, ahonnan hazatérve erősen javasolt karanténba vonulni. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az aznapi kormányinfón ezt külön is bejelentette”, azaz maga a kormány figyelmeztetett arra, hogy
a dél-tiroli utazás komoly kockázatokkal terhelt.
Rovó ezt nem vette figyelembe, nem vonult hazaérkezése után karanténba, sőt még operált is. Miután kiderült, hogy koronavírus-fertőzött, több egyetemi munkatársát karanténba kellett zárni.
A Szegedma által kiszivárogtatott etikai vizsgálati határozat szerint a koronavírus fertőzést Rovó nem az olaszországi túrája alatt kapta el. Ezt azonban semmi sem bizonyítja. Az etikai határozat így fogalmaz “úgy járt el, ahogyan az adott helyzetben ésszerűen elvárható volt”. (444)
(Nyitóképünk illusztráció)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt