Archív cikkek
A kormányfő szerint pártja 100 éven át fogja irányítani az országot – Kambodzsában
Az ellenzéket erőszakkal és egyéb antidemokratikus eszközökkel tartják távol a hatalomtól az indokínai országban.
Hun Sen kambodzsai miniszterelnök hétfőn bejelentette: arra készül, hogy pártja, a Kambodzsai Néppárt (CPP), amely négy évtizede irányítja az országot, 100 éven át lesz hatalmon.
Beszédében a politikus
azt üzente az ellenzéknek, hogy „a következő életükig” kell várniuk arra, hogy átvehessék a délkelet-ázsiai ország vezetését.
„A CPP nem 2-3 évre tervez, hanem a következő 50-100 évre” – jelentette ki Hun Sen, aki kormánya infrastrukturális és emberi erőforrással kapcsolatos beruházásait méltatta. „Soha ne becsüljék alá Hun Sen kormányát és problémamegoldó képességét” – hangoztatta Hun Sen.
A CPP azt követően került hatalomra Kambodzsában, hogy 1979-ben vietnami beavatkozással véget ért az ország lakosságának jelentős részét kiirtó Vörös Khmerek rémuralma. Hun Sen 1985 óta kormányfő. A kilencvenes években koalícióra lépett egy rojalista párttal, de 1997-ben puccsal távolította el ellenfeleit a hatalomból.
Az ellenzéki Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártja 2013-ban kis híján megnyerte a választásokat, ami után a hatalom elnyomó kampányt indított ellenük, és a pártot a legutóbbi választás előtt fel is oszlatták, vezetőjét Kem Szokhát pedig árulás vádjával perbe fogták. (MTI)
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány