Nagyvilág
Meghalt A Gyűrűk Urában Bilbót játszó színész, Sir Ian Holm
A Tűzszekerekből és a Nyolcadik utas a halálból szintén ismert lehet. Parkinson-kóros volt.
88 éves korában, családja közleménye szerint kórházban, de békében, szerettei és gondozói körében. Parkinson-betegsége szövődményeiben elhunyt Sir Ian Holm brit színművész, akit a Tűzszekerekben nyújtott alakításáért – ő játszotta az edzőt, Sma Mussabinit – Oscarra is jelöltek, de talán a Nyolcadik utas a halál Ash-eként, vagy A Gyűrűk Ura trilógia Zsákos Bilbójaként még ennél is ismertebb volt.
Ian Holm 2008-ban / Forrás: Wikipédia
Hom 1976-ig jellemzően színpadi színész volt, de akkor borzalmas lámpaláza miatt feladta karrierjét, és filmre váltott. Pedig előtte a Royal Shakespeare Company elismert előadója, illetve a Nobel-díjas brit drámaíró, Harold Pinter egyik kedvelt színésze volt. „Magára húzza a cipőmet, és jó rá” – mondta róla Pinter elismerően.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében