Archív cikkek
Ma már ugyanannyit ér az átlagos román fizetés, mint a magyar
A gazdasági növekedés ellenére a magyar átlagos nettó bér a harmadik legalacsonyabb lett Európában. Vásárlóerejét tekintve az amúgy alacsonyabb román átlagos nettó bér gyakorlatilag beérte a magyart és 0,5 százalék híján pont ugyanannyit ér. 10 év alatt a román nettó bér kétszer annyit nőtt, mint a magyar.
Az Eurostat a napokban frissítette a tagállamok átlagos nettó bérére vonatkozó adatait a tavalyi számokkal, ami szerint 9079 euró volt az átlagosan hazavitt összeg Magyarországon. Mindössze 5,9 százalékkal magasabb a 2018-asnál.
A gazdasági növekedés ellenére a magyar átlagos nettó bér a harmadik legalacsonyabb lett Európában, ráadásul úgy, hogy 2018-ban ennél jobban állt Magyarország. Az átlag akkor „csak” a negyedik legalacsonyabb volt.
Mostanra a magyar dolgozóknál kevesebb éves fizetést már csak Romániában (7600 euró) és Bulgáriában kapnak (6030 euró). Egy év alatt Lettország előzte be hazánkat, köszönhetően a közel 10 százalékos béremelkedésének.
Hiába csupán két országban kapnak kevesebb fizetést a dolgozók a magyarnál, a nálunk jellemző árszínvonal miatt nem ér annyira keveset a fizetés, mint az a nominális összeg alapján tűnik.
- A magyar 9079 eurós átlagbér vásárlóerejét tekintve 14 397 eurót ér, a román 14 324-et, vagyis a keleti szomszédunkban élők csupán 73 euróval kevesebb értéket tudnak vásárolni a nettó bérükből. Miközben a román nettó átlagbér 1400 euróval alacsonyabb a hazainál.
- Ha 2010-hez képest nézzük a változást, akkor a magyar nettó bér euróban 49 százalékkal emelkedett, ellenben a román 109 (!) százalékkal.
Románia az utóbbi egy év alatt is hatalmasat lépett előre (14 százalék), olyannyira, hogy vásárlóerejét tekintve az amúgy alacsonyabb román átlagos nettó bér gyakorlatilag beérte a magyart és 0,5 százalék híján pont ugyanannyit ér. (Privátbankár)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt