Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Amerikai-kínai paktumot leplezhet le a botrányos Trump-könyv

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Az elnök megtiltotta a könyv kiadását, de néhány információ kiszivárgott.

John Bolton, a Trumpról szóló könyv szerzője szerint az amerikai elnök arra kérte Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy segítsen neki az újraválasztásában. Trump azt szerette volna, hogy az amerikai farmerek megnyeréséhez Kína vásároljon az Egyesült Államoktól mezőgazdasági termékeket. Az egyezségre 2019 júniusában, zárt ajtók mögött kerülhetett sor – írja az MTI. Bolton arról is ír könyvében, hogy Trumpnak voltak más tisztességtelen lépései is, például a török Halkbankkal vagy a ZTE kínai technológiai céggel kapcsolatban.

Boltont tavaly szeptemberben másfél éves együttműködés után menesztette Trump, mert külpolitikai kérdésekben nem értettek egyet. A korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó ezután könyvet írt az elnökről, ami a tervek szerint június 23-án, kedden jelent volna meg. Az igazságügyi minisztérium azonban beperelte Boltont, hogy késleltesse a megjelenést, amíg a nemzetbiztonsági tanács be nem fejezi a kézirat titokügyi ellenőrzését, mert az – a tárca álláspontja szerint – eredeti formájában kárt okozna az Egyesült Államok nemzetbiztonságának.

Bolton tévéinterjút is adott a könyvről, amit vasárnap ad le az ABC.

Legnépszerűbb cikkeink