Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Két hónap alatt 200 ezer munkahely szűnt meg Magyarországon

Létrehozva:

A legtöbb munkahely a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás területén tűnt el, derült ki egy kormányzati dokumentumból. A kormány értékelése szerint viszont ugyanennyit sikerült megmenteni.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta május végéig nagyjából 200 ezerrel csökkent a munkahelyek száma – derült ki a Világgazdaság birtokába került kormányzati anyagból. A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos adatai egyelőre április végéig állnak rendelkezésre, ezek szerint a hónap végéig a foglalkoztatottak átlagos havi száma 4 millió 368 ezer volt.

Márciushoz képest 73 ezerrel, 2019 áprilisához viszonyítva pedig 136 ezerrel csökkent a munkahelyek száma.

Ugyanakkor nem feledhető el, hogy a statisztika már márciusban 56 ezer fős visszaesést jelzett, így a mostani előzetes adat a leépítési hullám stagnálását, kismértékű csökkenését jelzi előre.

A gazdaság május végi, június eleji újraindulása miatt lehet reménykedni abban, hogy a trend már ebben a hónapban megtörik, és újra bővülni kezd a foglalkoztatottság. Például a kormány által 80 milliárd forintos keretösszeggel kiírt munkahelyteremtő bértámogatási program is a júniusi adatokban hozhatja meg az első eredményeit. A kabinet előzetesen úgy számolt, hogy az intézkedés 70 ezer ember munkába állását segíti elő, akik közül szép számmal lehetnek olyan munkavállalók, akiket korábban

a járvány miatti megrendelés- és forgalomcsökkenés miatt bocsátottak el.

A kormány értékelése szerint a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nagyjából a megszűnt munkahelyeknek megfelelő számú álláslehetőséget sikerült megmenteni, ezért a válság a munkaerőpiacon mérsékeltebb lehetett.

Ágazati bontásban aligha meglepő, hogy döntően azok a szektorok szerepelnek a leépítési lista élén, amelyek piacát szinte azonnal bedarálta a járvány. A legtöbb munkahely – a megszűnt álláslehetőségek majdnem 16 százaléka – a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás területén tűnt el. (Világgazdaság)

Legnépszerűbb cikkeink