Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Bajnok lett a Fradi

Létrehozva:

A Ferencváros kedden este a kupagyőztes Budapest Honvéd vendégeként aratott 2-0-s győzelmével megvédte bajnoki címét a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A 31. elsőségüket ünneplő zöld-fehérek góljait Miha Blazic és Michal Skvarka szerezte a második félidő elején. A magyar élvonalban tíz év után volt ismét címvédés, egy évtizede a Debrecennek sikerült ez a bravúr. A Fradi utoljára 24 évvel ezelőtt volt képes a bravúrra, akkor a nemzetközi kupaszereplés is jól ment.

Az MTI szerint egyébként alaposan átformált csapatot állított össze kezdőként Szerhij Rebrov: a vendégek vezetőedzője stabil alapemberei közül hatot a kispadra ültetett. Az összecsapás jó iramban kezdődött, amely során a Honvéd volt agilisabb, lendülete azonban húsz percig tartott ki.

Akkor visszafogottabb lett a tempó, a Ferencváros pedig átvette a kezdeményezést, fölényét a szünetig meg is tudta tartani. Az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövés.

Zubkov kihagyott óriási helyzete vezette fel a második játékrészt, majd a 48. percben szöglet után Blazic fejjel juttatta vezetéshez a vendégeket, akik öt perccel később egy kontra végén növelték az előnyüket. A hátralévő időben a házigazdák kezdeményeztek többet, de kevés veszélyt jelentettek Gróf kapujára, így végül még szépíteniük sem sikerült.

Legnépszerűbb cikkeink