Archív cikkek
Kétszer akart ugyanoda betörni, kétszer elfogták
Nagyon kellett onnan valami.
„Ötletszegény betörőnek” hívja a rendőrség azt a férfit, aki kétszer próbált meg ugyanoda betörni. A pesterzsébeti járőrök június 8-án kaptak bejelentést arról, hogy valaki ki akarja rabolni a Kossuth Lajos utcai telefon szaküzletet. A járőrök 3 per múlva a helyszínen elfogták a 46 éves H. Bélát, és megtalálták nála a feszítővasat is, amivel az ajtót akarta kinyitni. A férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Három nap múlva újabb bejelentés érkezett a rendőrsére, mivel egy férfi betört ugyanabba a boltba, de mivel megszólalt a riasztó, ezért elmenekült. A rendőrök ebben az esetben is gyorsan kiértek, és pár utcával arrébb elkapták a feltételezett elkövetőt: H. Bélát. A rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy a férfi második próbálkozására már bejutott az üzletbe, ahol telefonokat, határidőnaplót és szivacsalátéteket készített össze, azonban a riasztó megzavarta és üres kézzel elmenekült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói H. Bélát lopás bűntett kísérlet miatt ismét őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság június 13-án elrendelt.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt