Archív cikkek
Kétéves kisfiú zuhant ki a második emeletről a Pannónia utcában
Vasárnap reggel történt a baleset.
Kizuhant egy ház második emeletéről egy kétéves kisfiú a XIII. kerületi Pannónia utcában – írja a Bors. A lapnak egy szemtanú nyilatkozott, aki elmondta, először egy nagy puffanásra lett figyelmes, majd keserves sírást és kiabálást hallott, azt hittel, elütöttek valakit.
A sebesült mellett ott térdelt egy kutyás nő, közben pedig már az apuka ordítva rohant lefelé pizsamában.
„Szegény azt kiabálta: Ezt nem hiszem el! Nem hiszem el!”
– mondta a szemtanú. A mentők és a rendőrség is néhány percen belül kiérkezett a helyszínre. A kisfiú végig nagyon sírt, amit csak akkor hagyott abba, mikor a mentők elkezdték az ápolását. A fiú a szemtanú szerint először a virágokra majd egy utcában parkoló autóra eshetett.
Az Országos Mentőszolgálat a lapnak azt mondta: a két év körüli gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. Az ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást, egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt