Archív cikkek

Nem támogatja a kormány, hogy az önkormányzatok visszakapják a súlyadót

Published

on

Szabó Sándor azt kérdezte a Parlamentben, támogatja-e a kormány a javaslatukat a gépjárműadó visszaadásáról az önkormányzatoknak.

  • A szocialista képviselő szerint az önkormányzatok elsőként vették ki a részüket a védekezésből, miközben most a pénzügyi kivéreztetésük folyik.
  • Szabó azt mondta: majdnem 200 milliárd forint értékben veszik el bevételeiket. Úgy ítélte meg: ezzel a háztartásokat büntetik, azok sínylik meg a kötelező feladatok elmaradását.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára rámutatott: a családok bevételei is csökkennek ott, ahol állást veszítenek, a vállalkozásoké, amelyeknek csökken a megrendelése.  Az állami költségvetési bevétele is jelentősen csökkenni fog – hangsúlyozta.

Szerinte a képviselő valótlan számokat mondott, és képtelenségnek nevezte e 200 milliárd forintos elvonást. A védekezés költségeihez az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk – hangoztatta -, de emiatt egyik helyhatóság sem válik működésképtelenné. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version