Archív cikkek
A szlovák miniszterelnöknek javult a véleménye Orbánról, de érdemi engedményekre nem hajlandó
Igor Matovic nem beszélt a Benes-dekrétumok eltörléséről, és csak azoknak engedélyezné a kettős állampolgárságot, akik átköltöznek Magyarországra.
Igor Matovicnak javult a véleménye Orbán Viktorról. Legalábbis erre lehet következtetni abból az interjúból, amelyet a Válasz Online készítette a februári választások után kormányra került szlovák miniszterelnökkel.
Matovic ebben így beszélt magyarországi kollégájáról: „Amikor valamit nem ismerünk, a média segítségével próbálunk képet alkotni róla. Viszont annak köszönhetően, hogy
megismerkedtem Orbán Viktorral, kiderült, hogy hamis a média alapján róla alkotott képem.”
Amikor az újságíró szembesítette korábbi nyilatkozataival, amelyben Orbán-féle agymosásról és a szlovákiai magyarok közötti kampányáról beszélt, Matovic azt úgy magyarázta, hogy csak a Slota-féle szélsőjobboldal vitorlájából akarta kifogni a szelet:
„Akkoriban kicsit ellenségesnek tartottam, hogy Szlovákia területén Budapest magyar állampolgárságot osztott. Pontosan azért nem értettem egyet, mert tudtam, hogy ez drámaian megnövelné a magyargyűlölő Ján Slota támogatottságát. Azzal, hogy vettem a bátorságot az állampolgárság-osztás megakadályozásához, Slota és Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) nem tudta kijátszani a magyar-kártyát, és
sikerült kirekeszteni a szlovák politikából azt az idiótát.”
Matovic az Orbánnak és a szlovákiai magyaroknak tett békülékeny kiszólásai mellett gyakorlati engedményekre nem hajlandó.
- Leszögezte, a félreértésekkel szemben nem kért bocsánatot Trianonért, csak azért, ha a szlovákiai magyarok az azóta eltelt időben nem érezték volna magukat egyenrangúnak.
- Nem ért egyet a „a kollektív bűnösség bármilyen elvének alkalmazásával”, de a II. világháború utáni Benes-dekrétumok esetleges eltörléséről nyilatkozni se hajlandó.
- Ugyancsak elutasította, hogy a magyar kormánypártokkal jó viszonyt ápoló szlovákiai MKP memorandumának kommentálását.
- A kettős állampolgárságról pedig azt mondta, a kormányprogrammal összhangban enyhítenek a teljes tiltáson: engedélyezik „a kettős állampolgárságot, amennyiben az illetőnek valós kötődése van ahhoz az országhoz, amelyben él”.
Ami praktikusan alighanem azt jelenti, hogy a felvidéki magyarnak át kell költöznie Magyarországra, ha állampolgárságot akar, de akkor megtarthatja a szlovák útlevelét is. (PH)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt