Archív cikkek
A járvány után is megmarad a könnyített e-recept-kiváltás
A kormánypártok véglegesítik a rendeletileg hozott szabályokat, és megszüntetik az információs jogok korlátozását. Mások e-receptjét is ki lehet váltani.
A páciens TAJ-számával és saját személyijével ezentúl is bárki válthassa ki másnak a gyógyszereit.
Ezt javasolja az országgyűlés törvényalkotási bizottsága a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos törvényjavaslat jövő keddi szavazása előtt. A lehetőséget márciusban vezették be a járvány alatti rendkívüli intézkedésként, és a kormány a veszélyhelyzet megszűnése után 90 nap múlva vissza akarta vonni.
Ezt bírálta felül a parlament főbizottsága, amelynek módosító javaslatait csaknem mindig elfogadják a plenáris ülésen.
Tartós szabályként bekerül a törvénybe, hogy egészségügyi válsághelyzetben a kormány rendeletben „meghatározhatja a szociális távolságtartásra vonatkozó, valamint a fertőzés veszélyét csökkentő védőeszköz viselésére vonatkozó szabályokat, továbbá a lakosság járvány által okozott betegséggel leginkább veszélyeztetett csoportjai számára az üzletekben, valamint a piacokon történő kizárólag e csoportok általi vásárlásra vonatkozó idősávot”.
Akiket felmentettek a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettsége alól, azokra ez az év végéig érvényes.
Megszűnik az információs jogok korlátozása.
A járvány miatt jegelt közérdekű adatigényléseket legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül (ami egyébként az eredeti törvényes határidő) teljesíteni kell, vagy indoklással megküldeni a visszautasítást.
Átveszik a veszélyhelyzeti kormányrendeletből és ezzel véglegesítik az utazási irodákra hozott szabályokat: a lényeg az, hogy az utast kár nem érheti, de az elmaradt útra befizetett összeg visszafizetése helyett felajánlhatnak neki jövő augusztusig érvényes utalványt. Ha ezt valaki végül mégsem használja fel jövő nyárig, akkor neki is visszajár a pénz. (Hvg)
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben