Archív cikkek
Karácsony szerint az előző városvezetés politikai alapon osztotta az útfejújításra szánt pénzt
A főpolgármester úgy értelmezi, hogy a fideszes kerületi polgármesterek is csatlakoztak hozzá a „Budapest-adó” elleni harcban.
„Úgy veszem, hogy a kerületi fideszes polgármesterek is beálltak mellém a küzdelembe, amelyet az önkormányzatok megsarcolása és a Budapest-adó bevezetése ellen vívunk. Mert így lehet olvasni a kormánypárti sajtó címeit: közvetlen forrásokat kérnek a jobboldali kerületi polgármesterek. Igazuk is van, és persze nem csak ők kérik. Ilyen közvetlen forrás például a gépjárműadó, ami eddig a kerületeknek járt, de a kormány most el akarja vonni az önkormányzatoktól, zsebre akarja vágni. Küzdjenek ez ellen a fideszes polgármesterek is, velünk együtt” – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely.
Karácsony ezzel azokra a vádakra reagált, hogy politikai alapon vontak el az útfelujításra szánt pénzből. emlékeztetett: „…az előző ciklusban az útfelújítási keret majd kétharmadát két fideszes kerület vitte el. Most sokkal igazságosabban és szakmai alapon döntünk: számos kormánypárti kerületben – az V., X., XX. és XXII-ben például – több felújítást tervezünk, mint ami az előző ciklusban megvalósult. De igaz, mintegy 200 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be a kerületek, de mivel minden Budapesten megtermelt 100 forintból 97-et elvesz az állam, ebben a ciklusban 28 milliárdot tudunk erre a célra tervezni. Hogy ez is több legyen, ahhoz közösen kell megküzdenünk Budapest megsarcolása ellen” – írta.
Karácsony egyben arra is reagált, hogy Bajnai Gordon utcáját újítanák fel: „Bajnai Gordon speciel Londonban lakik, ott nem újítunk fel utat. Az ominózus út felújítását a kerület fideszes polgármestere kérte. Okkal tette, hisz van ott két óvoda, egy iskola, két templom, egy közért és lakik sok emberm, egyikük se az általam barátként tisztelt Bajnai Gordon.”
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt