Archív cikkek
Észlelték, ahogy megdobban egy fekete lyuk
Röntgenhullámokat bocsát ki óránként egy fekete lyuk, csillagászok most észleltek egy újabbat. Az elmélet szerint a belezuhanó anyag hullámszerűen tűnik el örökre, ez okozza a ritmikus dobbanást.
Ismét észlelték egy nagytömegű fekete lyuk „szívverését”, miután a gigantikus méretű objektum éveken át a Nap takarásában volt, írja az MTI. Egy mintegy 600 millió fényévnyi távolságra lévő galaxis közepén lévő szupernagytömegű fekete lyuk nagyjából óránként bocsát ki röntgenjeleket. A még nem teljesen megértett jelenséget először 2007-ben észlelték, 2011 óta azonban kitakarta a Nap.
A Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című brit tudományos lapban számolt be Csecsuan Csin, a Kínai Tudományos Akadémia kutatója és csapata a „szívdobbanások” újbóli felfedezéséről, amelyet az XMM-Newton európai röntgenműhold segítségével tettek 2018-ban. „Ez a szívverés bámulatos. Bizonyítja, hogy a szupernagytömegű fekete lyukak jelei nagyon erőteljesek és kitartóak lehetnek” – idézi Csint az együttműködésben résztvevő Durhami Egyetem közleménye.
A fekete lyuk az RE J1034 396 katalógusszámú galaxishoz tartozik, melyet egy úgynevezett akkréciós korong vesz körül. Ezen gyűlik össze az anyag, mielőtt örökre eltűnik a fekete lyukban. A belezuhanó anyag olyan erősen felhevül, hogy röntgentartományban fényesen világít. A szívdobbanásszerű jelek keletkezéséről szóló fő elmélet szerint az akkréciós korong belső területei kitágulnak és összehúzódnak, így az anyag hullámszerűen zuhan a fekete lyukba. Az egyes „dobbanások” között eltelő idő jelezheti, mennyi és milyen szerkezetű anyag található a fekete lyuk közvetlen közelében.
Az RE J1034 396 galaxis 2011 óta túl közel tartózkodott a Naphoz ahhoz, hogy a röntgenműholddal megfigyelhessék, mivel a műhold érzékeny műszereinek állandóan a Nappal ellentétes irányba kellett nézniük.
Addig nem volt világos, vajon még mindig létezik-e a „szívdobbanás”, ez az általában rövid életű jelenség. Ismételt felfedezése alkalmat nyújt arra, hogy pontosabban megvizsgálhassák ezeknek a jeleknek az eredetét és természetét.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt