Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Meghalt Török László World Press Photo-nagydíjas fotóművész

Létrehozva:

Török László (1948-2020) előtérben A Család című fotójával / Fotó: Urbán Ádám/Wikipedia

Török László, a salföldi Pajta Galéria alapítója 73 éves volt, halálhírét a Magyar Művészeti Akadémia közölte.

A fotóművészt vasárnap érte a halál – írja az MTI -, az MMA rendes tagja volt, a szervezet saját halottjának tekinti.

Török László 1948. április 20-án született egy budapesti munkáscsaládban. 1966-ban érettségizett, majd két év katonaság után 1970-ig a Magyar Filmlaboratóriumban helyezkedett el. Ezután három évig az MTI Fotónál dolgozott különböző beosztásokban, majd 1975-ben fényképész szakvizsgát tett.

1972-ben A Család című képével robbant be a magyar és nemzetközi fotográfiai életbe, a képért elnyerte a World Press Photo egyik nagydíját, az Aranyszemet.

Török László: A Család (1972)

A JAK-füzetek 4. köteteként jelent meg 1983-ban Módosulások című albuma. A kék tónus, a hosszú expozíciós idővel készített, bemozdult, ironikus környezetbe helyezett női aktok után Bari Károly költő segítségével készült a Cigányok című fontos sorozata. Többnyire monokróm egyedi technikával, sokszor dupla expozícióval, montázstechnikával készítette fotóműtárgyait.

  • 1989-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el munkásságát,
  • majd 1993-ban Düsseldorfban Kodak-díjat kapott.

1991-ben szabadúszó fotográfussá, a Pajta Galéria vezetőjévé vált, majd 2010-től nyugdíjassá és családostól leköltözött Salföldre. Az egykori nyaraló lett a lakása, a Pajta pedig a munkahelye, ahol kiállításokat, akt workshopokat rendezett.

Több mint 30 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Műveit egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Media Museum Bradford, a Ken Damy Museum Brescia, a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Váci Fotótörténeti Gyűjtemény őrzi.

Legnépszerűbb cikkeink