Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Kiemelten sok szökni akaró fiatal kereste meg a Kék Vonalat a járvány kezdete óta

Létrehozva:

Forrás: Pixabay

A szökésen gondolkodó, vagy már szökésben lévő 24 év alatti fiatalok vehetik fel a Kék Vonallal a kapcsolatot, de olyan felnőttek is, akik aggódnak. Online is van segítség.

Magyarországon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány működteti a 116 000-ás európai harmonizált hívószámot, amely az országszerte ingyenesen hívható Segélyvonal a Bántalmazott és Eltűnt Gyerekekért. A szervezet lapunknak eljuttatott sajtóközleménye szerint tapasztalataik igazolják, hogy a járvány sem állítja meg a családon belüli erőszakot.

A korlátozások bevezetése óta kiemelten sok 13-24 év között fiatal kereste meg az alapítványt azért, mert a szökésen kívül nem látott más megoldást a családon vagy intézményen belüli konfliktusok kezelésére.

Mint írják, a mindenre kiterjedő korlátozások és az ezzel járó feszültségek még nagyobb veszélyeztetettségnek tették ki azokat a gyerekeket, akiknek az életében valamilyen formában már amúgy is jelen volt az erőszak. A korlátozások és az iskolák bezárása azt eredményezte, hogy a fiatalok számára megszűntek azok a csatornák, amelyeken keresztül eddig segítséget tudtak kérni – például barátaiktól vagy azok szüleitől, távoli rokonoktól, tanáraiktól vagy az iskolákban dolgozó egyéb szakemberektől.

Ráadásul az érintett gyerekek, kamaszok együtt élnek a családjukkal, és amikor mindenki folyamatosan egy térben van, akkor nehéz telefonon segítséget kérni – ezért a Kék Vonal szerint az elmúlt hónapok során sok fiatal inkább az online segítségkéréshez fordult.

A közleménnyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy

a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány továbbra is elérhető mind telefonon, mind online.

Azok, akik most nem tudnak telefonálni, két online felületre regisztrálhatnak az alapítvány weboldalán. Hosszabb emailt az EMIL nevű zárt és biztonságos email rendszeren keresztül küldhetnek a Kék Vonal munkatársainak, és 3 napon belül mindenképpen választ kapnak. Akik pedig élőben szeretnék megvitatni problémájukat online, azok számára

a Kék Vonal online chat-szobát tart fent, amely minden nap délután 5 és este 9 óra között van nyitva.

Az alapítvány segélyvonalai továbbra is ingyenesen hívhatók a nap 24 órájában, este és éjjel is. A Kék Vonal átlagosan napi 7-8 hívást fogad bántalmazással és erőszakkal kapcsolatban, és ezen túl minden napra jut 2-3 olyan hívás, ahol nem a megkereső gyereket éri közvetlenül a fizikai bántás, de a mindennapjai része a családon belüli erőszak, ami éppen úgy bántalmazás a gyerekre nézve is. A veszélyhelyzetek másik típusa – ami sajnos sok esetben összefügghet a rossz családi háttérrel vagy máshol elszenvedett bántalmazással – a szuicid krízis: akár napi 5-6 megkereső is jelentkezik öngyilkossági gondolatokkal. Mindezeken kívül, más témákkal is keresik az alapítványt 24 év alatti fiatalok,

naponta átlagosan 136 megkeresés érkezik be a két segélyvonalon és online.

A megkeresésekre egy közel 100 fős, több lépcsős kiválasztáson átesett, képzett ügyelői csapat válaszol.

A Kék Vonal elérhetőségei:

  • 116 111 LELKISEGÉLY-VONAL: Névtelenül és ingyen hívható vonal 24 év alatti fiatalok számára.
  • 116 000 SEGÉLYVONAL A BÁNTALMAZOTT ÉS ELTŰNT GYEREKEKÉRT: Névtelenül és ingyen hívható vonal szökésen gondolkodó vagy már megszökött fiatalok számára, de olyan felnőttek is hívhatják, akik aggódnak egy bántalmazott, vagy eltűnt gyerekért.
  • EMIL: Az alapítvány emailben is elérhető, ha telefonálásra nincs lehetőség. Ehhez az alapítvány weboldalán szükséges regisztrálni, a Kék Vonal 3 napon belül válaszol minden megkeresésre.
  • CHAT: A Kék Vonal online chat szobája minden nap délután 17-21h-ig várja a megkereséseket, ide is a weboldalon keresztül kell regisztrálni.
  • A Kék Vonal WEBOLDALA.

Legnépszerűbb cikkeink