Archív cikkek

Nyomd a maltert, Pista! – ezt a beszédet mondta el a szlovák kormányfő a magyaroknak

Published

on

Közös történelmi államról és közös történelmi sorsról, valamint a szlovákiai magyarok helyzete iránt megértésről beszélt Igor Matovic miniszterelnök, amikor az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés évfordulóján 100 magyarral találkozott a pozsonyi várban kedden.

A pozsonyi Várban tartott rendezvényen a márciusban megválasztott kormányfő kijelentette:

„A történelmi Magyarország a miénk is volt.

A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen. (…) Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak.

A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt, ahol önök, magyarok többségben, mi, szlovákok kisebbségben voltunk. A történelem, a múlt ma új vonalakat, új határokat rajzolt, és Szlovákiában ma lehet, kicsit fordítva van. De nagyon szeretném, ha

száz év után előre néznénk.”

  • Matovic megértéssel nyilatkozott a kisebbségi lét problémái iránt.
  • Megköszönte a támogatást az előző, korrupt kormány leváltásához, ami a magyar szavazatok nélkül nem sikerülhetett volna.
  • Valamint beszélt arról is, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a szlovákok segítették Budapestet építeni, úgy ma a pozsonyi építkezéseken magyar szót hallani:

„Nyomd a maltert, Pista!”

(Forrás: Körkép.sk)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version