Nehéz időkben könnyűnek lenni – Stephen King Emelkedés című kisregényéről

A horror mestere ezúttal szívmelengető kisregénnyel jelentkezik, hiszen ha kint dúl a borzalom, a múzsák nem lankadnak, csak másféle szórakoztatás után néznek.

Stephen King Emelkedés című története tanulságos mese a megértésről és az elfogadásról, miközben mégsem emelkedik el az író megszokott világától.

Kinget még mindig előszeretettel tartják számon horror-szerzőként – amit mi sem szemléltet jobban, minthogy az utóbbi években megfilmesített művei szinte mind-mind kivétel nélkül ebből a műfajból kerültek ki –, noha más zsánerekben is alkotott már maradandót. Elég csak A Setét Torony című nyolckötetes regényfolyamra gondolni, ami valahol a fantasy, a western, a sci-fi, és csak kis mértékben a horror keveréke. De vannak kifejezetten „hétköznapi” írásai is, mint A remény rabjai, ami híján van minden természetfeletti és klasszikus horror elemnek. Az Emelkedés pedig inkább tanmese, melybe bár betör a fantasztikum – szinte olyan természetességgel, mint Kafkánál –, a hangsúly mégsem a természetfelettin, hanem a társadalom és az egyén viszonyán van.

Mintha a Sorvadj el! című – Richard Bachman álnéven írt – regénynek az alapötletét venné újra elő King, hogy aztán teljesen a feje tetejére állítsa az egészet. Abban egy sikeres ügyvéd véletlenül elüti egy cigányvajda lányát, aki ezért megátkozza, aminek következtében a férfi folyamatosan veszít a testsúlyából. King művei gyakran a gyengék, a kiszolgáltatottak, a kitaszítottak számára tesznek igazságot. Gyakori, hogy a gyerekek bölcsebbek és okosabbak a felnőtteknél, ezért rájuk hárul a probléma megoldása is, máskor bántalmazott nőket, vagy olyanokat tesz meg története főszereplőjének, akiket ártatlanul ítéltek el. Ezúttal egy leszbikus pár szúrja a kisváros lakóinak szemét, leginkább azért, mert házaspárként költöztek be a képmutatóan békés közegbe. Itt él Scott Carey belsőépítész is, aki egyszer csak, látszólag minden ok nélkül egyre könnyebb lesz. Naponta fél kilót veszít a súlyából, de ebből semmi sem látszik, a külseje pont ugyanolyan, mint korábban. Hogy mi köze van az elvált belsőépítésznek a kitaszított, leszbikus házaspárhoz, ez a valódi tétje az Emelkedésnek.

King az aktuálpolitikát sem mellőzi, továbbra is keményen gyepálja Trumpot, ezúttal azonban nyoma sincs az előző nagyregény, A kívülálló óvatos megjegyzéseinek, beleáll a témába, mint a Twitteren. Az Emelkedésben ilyeneket olvashatunk: „– Mr. Carey, lehetséges, hogy kutyák végzik a dolgukat a gyepén, ahogy ön fogalmaz, de nem a mi kutyáink. Nem lehet, hogy igazából más zavarja önt? Csak nincs ellene az egyneműek házasságának? // Scott majdnem elröhögte magát, ami diplomáciailag rossz, szinte Trump-szintű lépés lett volna.” Vagy: „A megye ’16-ban Trumpra szavazott, és az emberek azt hiszik, a kőagyú kormányzónk járni tud a vízen.” Na igen, a megye, de melyik is? King kisregényében ismét a Maine állambeli konzervatív republikánus, és nem mellesleg fiktív kisvárosban, Castle Rockban járunk. Itt játszódik többek közt az Éjszakai műszak, a Cujo, és a Hasznos holmik története, de tavalyelőtt egy antológiasorozat is indult ezen a címen, ami King motívumait használja fel, egészen új, de az író világához nagyon is közeli történeteihez. Nem véletlen tehát, hogy közel harminc év után King is visszaviszi olvasóit Castle Rockba.

A külföldi kiadás illusztrációkat, a magyar egy rövid részletet kapott King hamarosan megjelenő új regényéből, Az Intézetből. Érdekes kiadói döntés, nem is nagyon szeretném kommentálni. Csak annyit mondanék, hogy az Emelkedés érdeme, hogy a zárlat meseszerű bájjal könnyít az ember amúgy is, most meg pláne nehéz lelkén, ám ha tovább lapozunk, és elolvassuk Az Intézetből bekerült, marketingértékű részletet, elvész az a hangulat, amivel King ezúttal túl minden horroron és iszonyaton megajándékoz.

Stephen King: Emelkedés
264 oldal, Európa Kiadó