Archív cikkek
Kisebb háború tört ki Kijev mellett fuvarozók között
Az indíték még nem egyértelmű, de szabályos tűzharc alakult ki Brovariban, hárman megsebesültek. A belügy szerint bandák közti belharcról van szó.
Csaknem százan lövöldöztek egymásra péntek reggel a Kijev mellett fekvő Brovari településen, a rivális fuvarozók között kitört tűzharcban hárman sebesültek meg – számoltak be ukrán híradások, írja az MTI. A hatóságok eddig húsz embert vettek őrizetbe. A fegyveres összetűzésben személyszállítással foglalkozó fuvarozók, az Ukrajnában elterjedt, úgynevezett iránytaxiként működő kisbuszok tulajdonosai vettek részt.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál a város polgármesterét, Ihor Szapozskót idézve, azt írta, hogy a konfliktust a vállalkozók és a Kijev megyei kormányzói hivatal közti konfliktus okozta. Magyarázata szerint a hivatal új, hosszabb útvonalakat jelölt ki a helyközi közlekedésben, amit a fuvarozók nem fogadtak el, mivel ez megnöveli a költségeiket.
A rendőrségtől származó források szerint viszont két, egymással rivalizáló fuvarozó csoport emberei nyitottak tüzet egymásra, akik nem tudtak megegyezni arról, hogyan osszák fel egymás között a szállítási útvonalakat. Egyes információk szerint – amit egy kormánypárti képviselő, Olekszandr Dubinszkij is megerősített a Facebookon – az egyik csoport a szomszédos Vinnicja megyéből kapott fegyveres támogatást egy őrző-védő cégtől, a másik pedig helybeli verőembereket, úgynevezett „tyituskókat” bérelt fel.
Íme egy videó az esetről:
Another video: Criminal clashes this morning in Brovary, Kyiv region https://t.co/MmJbxGHMVp pic.twitter.com/5biyrpexxa via @suziryaukraine #Ukraine
— Liveuamap (@Liveuamap) May 29, 2020
Arszen Avakov belügyminiszter az incidenst a Facebookon közzétett bejegyzésében korrupciós ügynek és a szállítási útvonalakért folyó „bandák közti belharcnak” minősítette. Közölte, hogy az őrizetbe vételek még folytatódnak.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban