Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Kés, gázspray és verekedés – ez volt a Mi Hazánk tüntetésének rendőrségi mérlege

Létrehozva:

Hat embert előállítottak a Mi Hazánk tüntetésén és 34 feljelentés történt szabálysértését. A rendezvény után, ám azzal szoros összefüggésben két embert állítottak elő közösség elleni erőszak gyanújával.

Az Országos Roma Önkormányzat épülete elől, illetve annak közvetlen közeléből hat embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – írta meg a hvg.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint az intézkedés konkrét oka az volt, hogy „a gyűlésen részt vevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat (kést, gázspray és köveket) tartottak maguknál. A rendőrség a hat előállított személyt gyanúsítottként hallgatta ki, akik szabadlábon védekeznek.” Összesen 34 feljelentést tettek a rendőrök szabálysértés miatt.

A hatóság arról is tájékoztatta a alapot, hogy csütörtök este fél tízkor a Nyugati térről is előállítottak két embert. Mint írták, őket – a korábban meghirdetett rendezvénnyel szoros összefüggésben –

csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják.

Négy férfit bántalmaztak, akik közül az egyik könnyű sérülést szenvedett. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették.

A Mi Hazánk tüntetését a rendőrségi tiltás ellenére tartották meg. A verekedésnek és a késekkel történő felvonulásnak sajátos ízt ad, hogy a demonstrációt épp a késelésbe torkollott Deák téri verekedés elleni tiltakozásul tartották meg.

 

Legnépszerűbb cikkeink