Archív cikkek

Intézetis lányokat kényszerített prostitúcióra, meg is verte őket

Published

on

Kép forrása: Police.hu

A 31 éves férfi két áldozata közül az egyik kiskorú volt. Brutálisan bántalmazta őket, és minden megkeresett pénzüket elvette.

A 31 éves férfi 2017 tavaszán szerelmi kapcsolatot színlelt egy lakásotthonban nevelkedő lánynak, aki emiatt hozzá költözött. F. Mihály néhány hét együttélés után megpróbálta rábeszélni barátnőjét, hogy dolgozzon neki prostituáltként, azonban a sértett ebbe nem ment bele. Ezt követően valamilyen kábító hatású szert itatott a lánnyal, akinek így megtörte az akaratát, és egy hónapon keresztül dolgoztatta. A szexuális szolgáltatással szerzett összes pénzt elvette tőle, és abból tartotta el magát. A nőt F. Mihály és testvére –, aki a nő szállításában és esetenként a felügyeletében is részt vett –, F. Sándor is többször fenyegette, alkalmanként meg is verték.

A sértettet Olaszországba is kiutaztatták, ahol szintén szexuális szolgáltatást kellett nyújtania, és e bevételét is teljes egészében elvette tőle a 31 éves férfi. A lány egyszer egy rövid időre megszökött. Ezt követően a férfi egy hosszabbítókábellel testszerte megostorozta, majd egy éjszakára egy székhez kötözte.

Az abonyi férfi 50 éves szolnoki apja is bizonyíthatóan legalább négy alkalommal kényszerítette prostitúcióra a nőt, akit tudtán kívül 2017 nyarán 40 ezer forintért el is adott az egyik ismerősének. A sértett végül 2017 őszén tudott kiszolgáltatott helyzetéből szabadulni.

A 31 éves F. Mihállyal szemben azért is eljárást folytat a KR NNI, mert 2019 májusában egy lakásotthonban nevelkedő kiskorú lánnyal ugyancsak szerelmi kapcsolatot színlelve megismerkedett, aminek hatására összeköltöztek.

Néhány hét után mindenféle előzmény nélkül összeverte a sértettet, akit – érzéseit, illetve félelmét kihasználva – elkezdett prostituáltként dolgoztatni. Tőle is az összes megkeresett pénzt elvette. A kiskorú lány – akinek életkorával tisztában volt F. Mihály – többször is megpróbálta megtagadni a munkát. Ilyenkor hosszasan és brutálisan bántalmazta őt a férfi, több csontját is eltörte. A sértettet hamis életkorral és névvel egy szextárskereső oldalra is beregisztrálta, és így közvetítette ki az ügyfeleknek. Az egyik kuncsaft – felismerve a lány kiszolgáltatott helyzetét és valós életkorát – segített neki végül megszökni, valamint kórházba is szállította.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai május 26-án hajnalra összehangolt akciót szerveztek, amely során mindhárom férfit elfogták. Az otthonaikban tartott kutatás során számos, a bűncselekményekkel összefüggő tárgyi bizonyítási eszközt, mobiltelefont, zálogjegyet foglaltak le a nyomozók, majd az előállított férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették őket. A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.

(Forrás: rendőrség.)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version