Archív cikkek
Késelés, lövöldözés, rendőri túlkapások – miért robbant fel most az agresszió?
A pszichológus szerint egyre többen veszik észre magukon, hogy feszültebbek, agresszívabbak a kelleténél – ez a karantén feszültségéből is fakad..
A koronavírus kitörése előtt is sokszor számolt be a rendőrség családon belüli erőszakról, gyilkosságról, és más bűncselekményekről, de mióta feloldódtak a korlátozások szinte naponta történik valami borzalom. Deák téri késelés, Andrássy úti menekülés a rendőrök elől, vagy lövöldözés Újpesten, csak pár eset, amitől most hangos a média. A pszichológus szerint ezeknek köze lehet a két hónapig tartó karanténhoz, illetve korlátozásokhoz.
– Kimutatható, hogy a bezártság miatt nagyon sok családban megjelent az erőszak, és most látszik, hogy ez családon kívül is megjelent – kezdte Csehák Hajnalka pszichológus. – A korlátozás, a bezártságérzet, az elszigetelés, és maga a veszélyhelyzet jelenléte óriási szorongást okoz az emberekben, ami kéz a kézben jár az agresszióval. Ennek két fajtája lehet: az emberek egy csoportja befelé nyeli az agressziót, tehát inkább maga ellen fordítja, míg a másik csoport kifelé engedi, így más embereken tölti ki a dühét – magyarázta a pszichológus. A dühkezelés utóbbi fajtája eredményezheti azt, hogy az emberek könnyebben kijönnek a sodrukból, és bántják a közvetlen környezetükben lévő embereket, vagy élőlényeket. Ilyen helyzetekben az emberek kiengedik, tehát „kezelik” az agressziójukat.
– Ez társadalmilag nem egy elfogadott módszer. Ha valaki érzi magában a feszültséget, agressziót, akkor társadalmilag elfogadott módszerekkel is kezelheti azt, elkerülve ezzel a tragédiákat – figyelmeztetett a pszichológus. Ilyen módszer lehet a sport, papírlapok tépkedése, hangos zenehallgatás és ezzel együtt hangos éneklés, illetve az, ha az ember elmegy egy erőbe, vagy elhagyatott helyre, és ott kikiabálja magából a problémákat. De ilyenkor akár a telefonos lelkisegély-szolgálat is sokat segíthet. Ezek a megoldások teljes mértékben megfelelnek az emberi normáknak. Csehák Hajnalka szerint sokan felismerik saját magukban, hogy agresszívebbek a szokásosnál, ami már egy jó pont.
– Ilyen esetekben az említett dühkezelési módszerek segíthetnek, de mindenkinek meg kell találni, hogy neki mi a legjobb módszer, ami segíti az utóbbi időben kialakult feszültség oldását.
A rendőr is csak ember
Azokra a hatósági személyekre is hatással van az emberek feszültsége, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy mindenki betartsa a szabályokat. A visszaszólás, engedetlenség miatt pedig náluk is előbb mehet fel az a bizonyos pumpa.
– Hiába hatósági személy, a rendőr is csak ember, nekik is vannak érzelmeik. Náluk is lehetnek családi problémák, vagy egzisztenciális nehézségek, ezek miatt pedig ők is feszültebbek lehetnek a kelleténél – magyarázta Csehák, majd hozzátette, hogy a május 16-án napvilágot látott, biciklis nő ellen fellépő rendőrökről készült videón történtek közben is lehet, hogy pont ez a feszültség jött elő mindkét fél esetében.
– Minden, ami az emberekre hatással van, az hatással van a rendőrökre is. Bár ők nem dolgoztak home office-ban a kialakult helyzetet ők is érzik, például úgy, hogy a korlátozások feloldásával több a szabálysértő, agresszív ember az utakon, mint az elmúlt két hónapban – zárta a pszichológus.
Zsigmond Viktória
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt