Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Történelmet ír a SpaceX: szerdán két embert küld az űrbe egy magáncég

Létrehozva:

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

Kilenc év kihagyás után űrhajóst küld az űrbe az USA, de nem az állami NASA űrhivatal, hanem az igazi Vasember Elon Musk jóvoltából. Ez az első lépés a jövő űrturizmusa felé.

Szerdán, magyar idő szerint 22 óra 33 perckor lövi fel a SpaceX első űrhajóját, aminek emberek is vannak a fedélzetén. Bob Behnken és Doug Hurley a floridai Kennedy űrközpontból indulnak, és a Nemzetközi Űrállomáson fognak kikötni. Hogy meddig maradnak ott, azt még ők sem tudják: az űrhajó állapotán múlik, és azon, hogy a NASA-nak mennyi ideig van szüksége a segítségükre az állomáson folytatott műveletekben. Az űrhajó napelemei viszont csak 120 napig működnek megbízhatóan, ezért várhatóan legfeljebb 119 napig maradnak az űrállomáson.

FLORIDA, USA, 13th August 2015, Spacex building with Launch pad 39 at Cape Canaveral, Kennedy Space Center.
/ Photo: L Galbraith – Shutterstock.com

Ez lesz az első magáncég által gyártott űrhajó és rakéta segítségével végrehajtott űrutazás, és kilenc év óta az első alkalom, hogy űrhajósokat lőnek fel az Egyesült Államok területéről.

A szerdai tesztküldetés sikerétől függ, hogy a jövőben rendszeressé válhatnak-e a NASA és a SpaceX közös repülései. Ez lehet az első lépés a SpaceX nagyobb szabású tervei felé: a Crew Dragon az ISS-küldetések mellett az űrturizmus első számú járműve is lehet, míg a Starship nevű, fejlesztés alatt álló űrhajó és rakétarendszer a bolygóközi utazást is lehetővé tenné, és nagy szerepet játszhat a NASA Hold- és Mars-programjaiban –írja a Qubit.

Legnépszerűbb cikkeink