Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Előzetesbe került a késelő

Létrehozva:

Forrás: www.police.hu

A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint péntek hajnalban részt vettek a Deák téri verekedésben, s egyikük két embert halálra késelt.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztetett: az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze.

Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal, egyikőjük 16, a másik 21 éves, a helyszínen életét vesztette – írta a főügyészség.

A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként és előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatására.

A letartóztatást a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró vasárnap elrendelte. Az egyik sértett bántalmazásával gyanúsított férfi tekintetében a döntés végleges, a másik két terhelt esetén fellebbezések miatt még nem végleges – olvasható az ügyészségi közleményben.

(Képünk illusztráció)

Legnépszerűbb cikkeink