Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Dési János: Már megint így jártunk

Dercsényi Dávid

Létrehozva:

Annyiban vagyunk most jobb helyzetben a járványt illetően, hogy van elég hely az intenzív osztályokon – figyelmeztetett a minap a nyitás veszélyeire egy járványügyi szakember. Értsd, ha nem vigyázol, ha nem vagy elég óvatos, akkor könnyen egy kórházban találhatod magadat – s akkor aztán nem sokra mész vele, hogy amúgy nem tilos kiülni egy kerthelyiségbe. 

És mi történik akkor, ha valaki egy magyar egészségügyi intézetben köt ki? Ha olyan állapotban van, hogy képes rá, küldhet majd szomorú fotókat a mackósajtos reggeliről, a leomló falról esetleg arról a kübliről, amit a szobájában helyeznek el.

És ha méltatlankodik esetleg az ápolás színvonalán, vagy azon, hogy a túlterhelt orvosok nem érnek rá vele annyit foglalkozni, amennyit elvárna, jusson eszébe azért az is, hogy a statisztikák szerint egy átlagos magyar egészségügyi dolgozó jövedelme a járvány idején körülbelül az egyharmadával csökkent. Hiszen a gyalázatos fizetések mellett a rendszer úgy volt kitalálva, tessék minél több helyen túlmunkát vállalni, még egy ügyeletet, rendelést a magánegészségügyben – és így tovább. És ugye most erre nincs lehetőség. (És ne tessék a hálapénzzel jönni, mert az ugyan nagyon is van, de egyrészt nyilván most az sem igazán működött, másrészt az egészségügyi dolgozóknak csak egy relatíve kisebbsége jut hozzá.)

A probléma rendszerszintű, megoldás a „munkaalapúnak” csúfolt társadalomban nincs, ha csak az a homályos ígéret nem arról, hogy egyszer majd talán érkezik valami pénz – ki tudja.

Mindehhez, már csak a hangulatkeltés kedvéért is vegyük hozzá, hogy szerény számítások szerint is, miközben a hivatalosan számolt infláció egész alacsony, addig egy átlagos „vasárnapi ebéd” ára akár ötödével is nőhetett.

Válasznak jó, hogy bocs, az ország szegény. Tanár, orvos és a többi törődjön bele, hogy neki csak ennyi jut.

Miközben pontosan tudjuk, hogy pénz az van itt dögivel. Hol úgynevezett letelepedési kötvény kamatai visznek el pár tízmilliárdot, hol az állami propagandagépezet százmilliárdot. Az új különadók átutalhatóak a látványsport-egyesületeknek – és még véletlenül sem az egészségügyi dolgozóknak. (Meg is maradt az aranylábú fiúk évi 500 millió forintig tartó adókedvezménye, hogy ne kelljen izgulnunk.) Jut a balatoni kikötők einstandolására, a saját lábán álló família legnagyobb örömére, de a sok haszonnal az országot nem kecsegtető Budapest‒Belgrád‒Igori vasútvonal építésére is. Sorolhatnánk még hosszan. Minek? Látjuk ennyiből is, hol élünk.

A világ most megtanulta, mert kénytelen volt megtanulni, milyen fontos az egészségügyi ellátórendszer működése – a felkészülés, az eszközök, az ott dolgozó emberek.

Nyilván látják ezt ott is, ahol tudják, mi a fontosabb, kit kell megfizetni. Az orvost vagy a kegyencet?

S ne csodálkozzunk, ha orvosok, ápolók ismét nagy számban vállalnak majd munkát más országokban.

 A focidiktatúra emberei pedig csak reménykedjenek benne, hogy ezt is meg lehet úszni. Meg abban, hogy legalább nekik sikerül majd kifizetni a magánegészségügyi ellátást, ha rászorulnak.

A többiek meg így jártak.

(A publicisztika a pénteki digitális lapunkban jelent meg először.)

Legnépszerűbb cikkeink