Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Meghalt egy 33 éves kétgyerekes anya, akit napokig nem láttak el, majd 8 kórházon át autóztatták

Létrehozva:

Agyhártyagyulladásban szenvedett, a járványra hivatkozva napokig nem kapott egészségügyi ellátást, majd a bejelentés adatai egyszerűen eltűntek.

Ezután kijöttek érte a mentők, de csak a 8. kórházban látták el.

A koronavírus-járvány miatt nem láttak el, csak napok múlva egy 33 éves, kétgyerekes anyát – állítja Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Az asszony végül meghalt, agyhártyagyulladása volt. Két gyereke maradt félárván, egy öthónapos és egy 7 éves.

A videóban megszólal az elhunyt asszony édesanyja, aki több évtizedet dolgozott az egészségügyben. Elmondásából kiderült, hogy lányának még április 22-én szemgödri fájdalommal kezdődtek panaszai, amelyek óráról órára súlyosbodtak, magas láza volt, hányt. Anyukája felhívta a körzeti orvost, aki azt mondta, jönnek tesztelni őt, majd ha a teszt negatív, ellátják. Várták a teszt eredményét, de napokig nem történt semmi. Úgy tűnt, a rendszerből egyszerűen eltűnt a beteg, a bejelentés minden adatával.

A mentősök a második, napokkal későbbi bejelentés után már azonnal intézkedtek, de Esztergomból előbb Székesfehérvárra vitték, majd Tatabányára, mivel az első kórházban nem tudták ellátni. A 33 éves nő többször is hívta az anyukáját, azt mondta, nagyon rosszul van, és még mindig nem került kórházba.

Csak eddig 117 kilométert autóztatták.

Egyik kórház sem fogadta, ezután Budapestre vitték, de ott sem kapott ellátást, több intézményben sem. Végül csak a 8., balassagyarmati kórházban látták el.

A videóban szereplő édesanya a két mentősnek megköszönte a szakszerű intézkedést, azt mondta, ők mindent megtettek. Azt is elmondta, csak azért beszélt erről a történetről, hogy legyen „értelme” lánya halálának, hogy tudjanak róla mások is, mi folyik az egészségügyben. A 33 éves édesanya agyhártyagyulladásban halt meg, ami anyukája szerint gyógyítható lett volna, ha időben intézkednek.

A Fidesz közleményben reagált Bangóné videójára. Azt írták: azok a szocialisták beszélnek egészségügyről, meg a járvány elleni védekezésről, akik kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet, csődbe vitték a kórházakat, most is mindvégig akadályozták a védekezést.

Hozzátették: Nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és a gyors intézkedéseket lehetővé tevő különleges jogrendet. A baloldal a járvány kezdete óta a védekezés sikertelenségéért drukkol, csak a politikai támadásokkal, dudálgatással van elfoglalva, meg azzal, hogy újra és újra hátba támadják Magyarországot Brüsszelben.

Legnépszerűbb cikkeink