Archív cikkek
Egyetlen túlélője biztosan van a pakisztáni repülő-szerencsétlenségnek
A korábbi híradások arról szóltak, hogy a balesetben mindenki életét vesztette, mostanra kiderült, hogy találtak egy túlélőt, de több is lehet.
Legalább egy túlélője van a pénteken Karacsi mellett bekövetkezett repülőszerencsétlenségnek a pakisztáni hatóságok bejelentése szerint, noha a város polgármestere korábban azt mondta, mindenki meghalt a gép fedélzetén.
A túlélők számáról azonban egyelőre megoszlanak az értesülések, írja az MTI. A Reuters egy túlélőről adott hírt, aki Szind tartomány államminisztere, Murád Ali Sah szerint a Pandzsábi Bank (Bank of Punjab) elnöke, és jelenleg kórházban ápolják.
A dpa hírügynökség két túlélőről tesz említést, az AP szerint a szerencsétlenséget három, az első sorban ülő utas élte túl.
A pakisztáni légitársaság A320 típusú, Lahorból Karacsiba tartó utasszállító repülőgépe pénteken, nem sokkal landolás előtt zuhant rá a karacsi Dzsinnah nemzetközi repülőtér mellett lévő lakónegyedre, ahol tűz ütött ki. Egyelőre nem tudni, hogy a sűrűn lakott területen vannak-e áldozatai a balesetnek, több ház súlyosan megrongálódott.
Korábban azt közölték, a gépen összesen 106 ember volt, a pakisztáni légügyi hatóság bejelentése szerint 98 utas és hétfős legénység volt a fedélzeten.
A pakisztáni légitársaság szóvivője, Abdullah Hán a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy a baleset előtt a pilóta – miután megkapta a leszállási engedélyt – vészjelzéseket adott le. A PCAA egyik magas rangú tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy egyelőre nem tudják biztosan, mi okozta a szerencsétlenséget, de elképzelhetőnek tartotta, hogy a repülőgép futóművei nem nyíltak ki.
A belföldi járatokat ezen a héten, nem sokkal a ramadán böjti hónap végét jelző többnapos ünnep előtt indította újra, egyebek között azért, hogy az egymástól sokszor messze élő családtagok ezekben a napokban együtt lehessenek.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban