Archív cikkek
Aranytömböket talált két francia unatkozó fiú a karanténban
Megpróbálták elfoglalni magukat a karantén idején, ami olyan jól sikerült, hogy kisebb vagyonnal jutalmazták a családot.
Kerti kunyhót akart építeni a karantén alatt a két tízéves gyerek a Párizstól körülbelül 180 kilométerre lévő vidéki házukban, írja a 24.hu. A karantén bevezetésekor döntött úgy a család, hogy inkább vidéken vészelik át a nehéz időket. A Vendôme nevű kisvárosba, ahogy beköszöntött a jó idő a fiúk a kertben játszottak, ekkor jött a kunyhó ötlete, amihez apjuk engedélyezte, hogy elhunyt nagymamájuk régi lepedőit is felhasználják.
Ahogy a szekrényből kivették a textileket, két nehéz tárgy esett ki, amivel nem foglalkoztak, csupán mellékesen említették meg az apjuknak a dolgot. A férfi megkérte a fiúkat, hogy vigyék oda az említett tárgyakat.
A gyerekek ennek eleget is tettek, és kettő, egyenként egykilós aranytömböket vittek az apjukhoz, amiket a nagymama vett és rejtett el még 1967-ben, ez állt ugyanis a vásárlást igazoló dokumentumban, ami a tömbök mellett volt.
A férfi egy aukciós házra bízta a tömböket, amelyek összesen körülbelül 28 millió forintot érhetnek, de a koronavírus-járvány miatt még többe is kerülhetnek. Egyelőre viszont nem adják el, kivárják, hogy valaki 35 milliót adjon értük.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében