Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Apjukba kapaszkodnak a Szegedi Vadasparkban született kismajmok

Létrehozva:

Fotó: Szegedi Vadaspark / Facebook

Csupaszpofájú tamarinok születtek Szegeden, a hathetes ikerpárt a látogatók is megfigyelhetik, amint apjukba kapaszkodnak.

Spike és Marilia, egy angliai és egy holland állatkertből érkezett szülőpár már gyakorlottnak számít. A fajmentő tenyészprogram (EEP) sikeréhez már második évben járulnak hozzá, eddig rendben fel is nevelték utódaikat – írja az MTI.

Az oroszlánmajmokhoz hasonlóan a csupaszpofájú tamarinokat (Saguinus bicolor) is csak a brazíliai természetvédelmi hatóság engedélyével tarthatják az állatkertek, így a Szegedi Vadaspark is. Az engedély elnyerésében a megfelelő tartóhely bemutatása mellett a karmosmajmok tartásában szerzett, immár három évtizednyi tapasztalat is segítette az állatkertet. A csupaszpofájú tamarin a vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a világ állatkertjeiben kevesebb mint kétszáz egyedet gondoznak a nemzetközi adatbázis szerint, a faj Magyarországon csak Szegeden látható.

A két csupaszpofájú tamarin március 30-án született, az első napok után már legtöbbet apjukba kapaszkodva láthatók. A karmosmajmoknál ugyanis a hímek és idősebb testvérek hordozzák legtöbbet a kölyköket. Közösen óvják, védik a kicsiket, az anyjuk elsősorban etetésre veszi őket magához. Ennek oka az, hogy bár a karmosmajmok kis méretűek, a testtömegükhöz képest a kölykeik elég nagyok, így szükséges a családtagok segítsége, főleg az erőteljesebb hímeké.

A többi karmosmajomhoz hasonlóan a 430-480 grammos tömegű, 20-28 centi testhosszú csupaszpofájú tamarin is főleg az esőerdők lombkoronájában él, kisebb csapatokban, amelyeket egy domináns nőstény vezet. Csapat többi tagja alárendelt, nem szaporodó nőstényekből, hímekből és utódaikból áll. E majmok egyre kevesebb példánya él Brazília fogyatkozó esőerdeiben, a Rio Negro és az Amazonas mentén, ezért veszélyeztetett fajnak számít.

A latin nevének megfelelően kétszínű, elől fehér, hátul barnás szőrű karmosmajom elsősorban pókokkal és rovarokkal, gyümölcsökkel és a fák nedvével táplálkozik. Ez utóbbi takarmány kiváltására Szegeden kísérleteztek ki egy keveréket, amely rizslisztet, tejport és különféle tápszereket tartalmaz.

Legnépszerűbb cikkeink