Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A brit trónörökös könyörögve kéri az embereket, segítsenek betakarítani a termést

Létrehozva:

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

Csak a kelet-európai idénymunkások harmada érkezett meg Nagy-Britanniába, így most probléma a termények betakarítása. A kormány különböző juttatásokkal és trükkökkel igyekszik rávenni a briteket, segítsenek. 70 ezer emberre lenne szükség, különben a földeken rohad el a termés.

A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt – mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter, akit az MTI idéz. George Eustice, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta: a nagy-britanniai mezőgazdasági idénymunkák nagyon nagy részét rendszerint román és bolgár vendégmunkások végzik, ám az idén az agrárszektornak – mindenekelőtt a gyümölcs- és a zöldségtermelőknek – brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.

Eustice ismertetése szerint a brit kormány az elmúlt hetekben együttműködést kezdett a mezőgazdasági vállalkozásokkal annak érdekében, hogy brit dolgozókat lehessen rávenni a részvételre a betakarításban, különösen olyanokat, akiket eredeti alkalmazójuk a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt kényszerszabadságra küldött.

A brit kormány kedd este külön közleményben is arra biztatta a kényszerszabadságon lévő munkavállalókat és a diákokat, hogy jelentkezzenek mezőgazdasági idénymunkára.

A Downing Street által közzétett felhívás szerint azok a továbbra is alkalmazotti állományban lévő munkavállalók, akiknek fizetését a koronavírus-járvány elhatalmasodása után meghirdetett munkahelymegőrző program keretében jelenleg jórészt kormány folyósítja, nem esnek el ettől a juttatástól akkor sem, ha mezőgazdasági idénymunkát vállalnak.

A hazai idénymunkások toborzásába bekapcsolódott a brit trónörökös is, aki szerint a második világháború idején meghonosított munkavállaló-mozgósításhoz hasonlatos kezdeményezésre van szükség a mezőgazdaság megsegítése végett. Károly walesi herceg, II. Erzsébet királynő elsőszülött fia kedden közzétett videóüzenetében kijelentette: kemény, de hatalmas fontosságú munka vár a jelentkezőkre annak érdekében, hogy a termény ne vesszen kárba.

A brit mezőgazdasági szövetség (NFU) a minap külön nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra a kockázatra, hogy ha nem lesz elég idénymunkás, a gyümölcs- és zöldségtermés jelentős része a földeken fog elrothadni. Az NFU becslése szerint a szektornak az idén 70 ezer idénymunkásra lesz szüksége a gyümölcs- és a zöldségtermés betakarítására. A szervezet hangsúlyozta, hogy e munkavállalók nagyon nagy többsége hagyományosan a kelet-európai EU-országokból érkezik.

Legnépszerűbb cikkeink