Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Drágább lesz a csomagfeladás júniustól

Létrehozva:

Fotó: Pesti Hírlap

A nemzetközi szállítások drasztikus emelkedése miatt kényszerült árat emelni a magyar cég.

6,1 százalékkal többet kell majd fizetni akkor, ha csomagot akarunk akár belföldre, akár külföldre feladni – írj a portfolio.hu. A Magyar Posta Zrt. azzal magyarázza az áremelkedést, hogy a nemzetközi költségek, köztük kifejezetten a légi szállítási díjak jelentős mértékben emelkedtek március óta. A nemzetközi díjak átlagosan 15,78, míg az Európai Unió országaiba címzett csomagküldemények lakossági díja 12 százalékkal drágult.

Az áremelkedést itthon június elsejétől fogjuk megérezni, ugyanis akkorra tervezi ezt bevezetni a Magyar Posta. A cég szerint a lakossági csomagok mintegy kétharmada 2 kilogramm alatti, ami azt jelenti, hogy körülbelül 100 forinttal kell majd többet fizetni egy ilyen csomag feladásánál.

A Posta kiemelte, hogy az összeg nemcsak a csomag méretétől függ, hanem attól is, hogy milyen kézbesítési szolgálat kapcsolódik hozzá. A csomagautomatán keresztül feladott csomagok díja alacsonyabb, így ezt is érdemes figyelembe venni. Hozzátették, hogy két kilogrammos súlyhatárig az MPL Postacsomag 110 forinttal, az MPL Üzleti Csomag házhoz szállításnál 115 forinttal, a csomagautomatára feladott küldemény pedig 55 forinttal lesz drágább június elsejétől.

A Magyar Posta kiemelte, hogy a hazai csomagküldő cégek közül ők voltak az utolsók, akik árat emeltek, és azt is a piaci árváltozások 10 százalék alatti mértékéhez igazították. Amint elmúlt a vészhelyzet, a nemzetközi csomagküldés árait felülvizsgálják majd.

Legnépszerűbb cikkeink