Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Nem kell börtönbe mennie a pedofil felvételek ezreit birtokló volt perui nagykövetnek

Létrehozva:

Felfüggesztett börtönbüntetést és mintegy félmillió forintos pénzbüntetést szabott ki a Budai Központi Kerületi Bíróság Kaleta Gábor volt perui nagykövetre május 7-én első fokon – tudta meg a Blikk. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Kaleta Gábor számítógépes eszközein több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le még 2019-ben. A diplomatát tavaly áprilisban indoklás nélkül megfosztották nagyköveti posztjától, majd novemberben vádat emeltek ellene. Minderre idén februárban derült fény az Index cikke alapján. A Pesti Hírlap pedig beszámolt arról, hogy a volt nagykövet a lebukása után maga jött haza és, hogy a kinevezéséhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon simán átment.

Úgy volt, hogy a bírósági tárgyalást az ügyében márciusban tartják, de a koronavírus-járvány miatt ez későbbre tolódott, és a Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalás megtartása nélkül, az iratokból hozta meg az ítéletét. A volt diplomatára egy év, két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forintos pénzbüntetést szabtak ki. A Blikkel a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a döntés nem jogerős, mert tárgyalás megtartását kérte a vádlott terhére súlyosbításért.

Legnépszerűbb cikkeink