Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Megjelent a magyar koronavírus-követő alkalmazás − csak akkor működik, ha használjuk

Létrehozva:

Mától letölthető a VírusRadar, de az iOS-t használóknak még várniuk kell rá.

Mától letölthető a VírusRadar alkalmazás – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Schanda azt is elmondta, hogy az VírusRadar használata önkéntes: rajtunk múlik, hogy letöltjük-e, és ha elkapjuk a fertőzést, akkor önként elküldjük-e az adatainkat a járványügyi hatóságoknak.

Az alkalmazás jelzi, hogy a fertőzött az elmúlt két hétben kihez került közel, két méteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így célzottá válhat a tesztelés és az elkülönítés.

iOS-ről még nem, de Androidról már letölthető:

VírusRadar – Apps on Google Play

A VírusRadar a felhasználók védelmére és a koronavírus megállítására tervezett mobilalkalmazás, amely az egymás közelében hosszabb időn át tartózkodó, és az alkalmazást futtató mobil eszközök egymáshoz viszonyított távolságát méri és rögzíti Bluetooth technológia segítségével. Az alkalmazás célja, hogy a járványügyi szakemberek gyorsabban és alaposabban feltárhassák, hogy a bizonyítottan fertőzött személyek kikkel kerültek kapcsolatba az elmúlt 14 napban.

Legnépszerűbb cikkeink