Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Kocsis: Pikó elkótyavetyélte a józsefvárosi támogatást

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kemény hangvételű videóüzenetben mondta el véleményét a Fidesz frakcióvezetője.

„Csúsztat, hergeli az embereket, tényeket hallgat el a VIII. kerület egymilliárd forintos kormányzati támogatásával kapcsolatban” – mondta Kocsis Máté, a VIII. kerület korábbi polgármestere egy videoüzenetben Pikó Andrásról. Azt is elmondta, hogy a kabinet a fel nem használt önkormányzati támogatásokat csoportosította át a járvány elleni védekezési alapba, Józsefvárosnak pedig nem kellett befizetnie egymilliárd forintot, ugyanis az nem volt a kerületnél.

Kocsis levélben fordult a Belügyminisztériumhoz, a tárca válaszából pedig az derült ki: Pikó András sem februárban, sem márciusban – vagyis még a járvány előtt – nem hívta le ezt a pénzt a kormánytól, pedig megtehette volna.

„Én kilobbiztam ezt a pénzt, megkaptuk, Pikó András pedig elkótyavetyélte, és most még ő van felháborodva (…), folyamatosan támad, holott semmi más nem derült ki, csak az, hogy nagy rá a polgármesteri kabát”

– mondta Kocsis.

Pikó András hétfőn a Pesti Hírlap Élő vendége volt, ahol az egymilliárdos forráselvonásról is kérdeztük. Korábban azt mondta, hogy az elvonás egyetlen értelmezhető indoka a Fidesz politikai bosszúvágya, és hogy Kocsis a Fideszt képviseli, nem a józsefvárosiakat.

Legnépszerűbb cikkeink