Archív cikkek
Kovács László: Az MSZMP vezetői elkerülhetetlennek tekintették a nyitást a többpártrendszer felé
Parlament 30 sorozatunkban most az MSZP egykori külügyminiszterét és 1990‒1994-es frakciójának tagját, Kovács Lászlót kérdeztük arról, milyen volt a rendszerváltás után, az utódpárt tagjaként részt venni az Országgyűlés munkájában.
Milyen volt az 1990‒1994-es országgyűlési ciklus első szakasza, mi volt a legnagyobb változás a pártállami Országgyűléshez képest?
A pártállam utolsó éveiben, az országot kormányzó MSZMP vezetésében egyre inkább meghatározó volt az a vélemény, hogy az egypártrendszer erőteljesen korlátozza az alapvető értékek közé sorolt demokráciát. Az MSZMP vezetői ezért elkerülhetetlennek tekintették a nyitást a többpártrendszer felé, és tudomásul vették, hogy ez korlátozni fogja saját szerepüket. Így a ‘90-es években a többpártrendszer volt a legnagyobb változás a korábbi viszonyokhoz képest. Ezt azóta nem lehet figyelmen kívül hagyni a képviselőjelöltek kiválasztásánál. Szakpolitikai felkészültségük, vitakészségük jobb kell legyen a rivális pártok politikusaiénál. Az 1994-es, második országgyűlési választásokon annak köszönhettük az előzőnél és a vártnál is sokkal jobb szereplésünket, hogy a jelöltjeink többsége, összesen 33-an, korábban a Grósz Károly, majd a Németh Miklós által vezetett kormányban miniszterként, vagy államtitkárként kiválóan szerepelt és egyértelműen bizonyította szakmai alkalmasságát.
Érezték-e, hogy az utódpárt tagjaiként elfogyott önök körül a levegő?
Az utódpártiság szerintem önmagában azért nem jelentett hátrányt, mert, ahogy erre utaltam is, szakmailag kétségbe vonhatatlan volt a jelöltjeink alkalmassága, másrészt egyetlen jelöltünkkel kapcsolatban sem merült fel korábbi korrupció gyanúja.
Az MSZMP reformkommunista szárnya maga is változást akart, mennyire tudták magukénak érezni a rendszerváltást úgy, ahogy végbement?
Az MSZMP, majd MSZP reformszárnya valóban magáénak érezte a változásokat, a rendszerváltást. Az átmenet bonyolultsága miatt voltak komoly hibák is, de volt szándék és törekvés a hibák kijavítására.
Ki volt a legmeghatározóbb személy az MSZP-frakcióban, és mennyire volt egységes, voltak-e esetleg klikkek azon belül?
Amíg a párt elnöke volt, a pártban és a frakcióban is Horn Gyula volt a legmeghatározóbb személy. Amíg a párt sikeres volt, a mindenkori pártelnökök befolyása is erős volt. Az egymást érő választási vereségek, a kudarcok, különösen az Európai Parlamenti választásokon, ahol a csatlakozásunkat követő első alkalommal, 2004-ben még 9 helyet szereztünk, majd minden következő alkalommal egyre kevesebbet, legutóbb pedig már összesen is csupán egyet, ezt folyamatosan gyengítették.
Kivel volt a legjobb viszonyban az akkori kormányoldal, illetve az ellenzéki pártok politikusai közül?
A többpártrendszerrel kapcsolatos legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy más pártokban is lehetnek, sőt vannak is alaposan felkészült és az ország érdekeit szolgáló politikusok, akikkel akár azonos pártban is szívesen dolgoznék, de sajnos velem azonos pártban is lehetnek, és voltak is olyanok, akikről nem tudok ilyet mondani. Nagy tisztelettel emlékszem vissza azonban például az Antall-kormány külügyi államtitkárára, a kiváló történész Katona Tamásra. A korábbi, még a rendszerváltás előtti ellenzékiek közül később azonos oldalra kerültünk a szabaddemokrata Szent-Iványi Istvánnal.