Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

9 hónapra rövidülhet az örökbefogadás folyamata

Létrehozva:

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

A kormány le akarja rövidíteni és egyszerűsíteni az örökbefogadás folyamatát, jelentette be Novák Katalin családügyi Emmi-államtitkár, ezért törvényjavaslatot nyújtanak be.

A jövőben egyszerűbb és gyorsabb lesz a gyermekek örökbefogadása, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtják be az Országgyűlésnek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin hangsúlyozta: a törvényjavaslat célja, hogy

azok a gyermekek, akikről vér szerinti szüleik lemondtak, örökbefogadó családba kerülhessenek, az örökbefogadást tervező szülők és az örökbefogadásra váró gyermekek pedig minél gyorsabban egymásra találhassanak.

Tájékoztatása szerint az örökbefogadás folyamata így akár kilenc hónapra is rövidülhet.

Jelenleg 1000 körüli az örökbefogadások száma Magyarországon, a 2010-es évek elején még csak 730 körül volt.

Legnépszerűbb cikkeink