Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Zaklatta a családját, felgyújtotta a házat – elfogták

Létrehozva:

Kést, borotvát és kaszát is tartott az ágya mellett, ezzel fenyegette a családját. Aztán a kötél is előkerült…

A gyanú szerint többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette az élettársát és kislányát az a férfi, akinek most elrendelték a letartóztatását. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján november óta a férfi az ágya mellett tartott egy kaszát, borotvát és kést, hogy ezzel fenyegesse a családját. Rendszeresen előfordult, hogy a közös lakás ajtaját bereteszelte, beláncolta, a kulcsot magánál tartotta, hogy az élettársa és a kislánya ne tudjon elmenni. Később a nő már dolgozni sem mehetett el, ezért elveszítette az állását.

Május 7-én a férfi megengedte, hogy az asszony és a kislány elmenjenek ügyet intézni, de azt mondta, hogy siessenek haza, különben megöli őket. Mire hazaértek a férfi az előszobába fejszét, baltákat, egy karót és egy összecsomózott kötelet készített elő. A nő annyira megijedt, hogy a kislánnyal elmenekült otthonról, majd az egyedül maradt férfi felgyújtotta a házat.

A férfival szemben személyi szabadság megsértése és zaklatás miatt indul eljárás, amiért 7 és fél évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. A hatóságok szerint tartani kell attól, hogy a férfi megszökik, és megfenyegeti az élettársát és kislányát, ezért le is tartóztatták. Az ügyet a Miskolci Járásbíróság vizsgálja.

Legnépszerűbb cikkeink