Archív cikkek
Beperelte a Swietelsky építési cég a fővárost
Több tízezer embert védő gátat építettek, de a főváros nem fizette ki az építkezés 850 millió forintos díját. A fővárost képviselő cég szerint nem készült el időre a gát.
Bírósági perre vitte a Swietelsky Építő Kft. a pünkösdfürdői gát ügyét – értesült a Magyar Építők. A szerződés szerint 850 millió forintot kellett volna fizetnie a Fővárosi Önkormányzatnak, de a cég elmondása szerint ezt nem kapták meg. A főváros 2020. áprilisában felmondta a szerződést.
A pünkösdfürdői gát kivitelezését az előző városvezetés rendelte meg, de a 2019. november 3-ai átadás-átvételi eseményen nem jelentek meg a főváros képviselői. A Swietelsky ezután a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez (TSZSZ) fordult, az pedig megállapította, hogy határidőre, a feladatára alkalmasan átadták a gátat. Ha most lenne a 2013-as árvíz, a létesítmény védene tőle több tízezer embert, és a környék ingatlanjait.
A Pünkösdfürdői gát térképe
Székely Csaba, a Swietelsky ágazati igazgatója szerint a TSZSZ-től még várnak egy, a kivitelezés során megrendelt 122 millió forintos pótmunkákra vonatkozó igazolást is, mivel a fővárost képviselő Enviroduna Kft. mérnöki cég ezt sem ismerte el eddig.
Az Enviroduna Kft. képviselője, Csuka Ákos szerint viszont a gát nem készült el időre. „A műszaki átadás-átvételi eljárás vállalkozó által kitűzött időpontjára a létesítmény nem készült el, a műszaki átadás-átvételi eljárás megindításának feltételei nem álltak fenn, így a műszaki átadás-átvételi eljárás megindítására nem került sor” – mondta Csuka.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében