Archív cikkek
„Brutális lenne, ha a járvány felütné a fejét a nyomornegyedekben” – a The New York Times a magyar mélyszegénységről írt
A korlátozások feloldásával könnyen elterjedhet a járvány a szegények között, ez pedig akár a bűnözés növekedéséhez is vezethet.
Filep Róbert egyike azoknak a magyarországi romáknak, akik eddig napról napra dolgoztak egy építkezésen. Múlt héten azonban sok társával együtt kirúgták: a gazdasági válság az építőipart is elérte. Sok építőmunkás feketén dolgozott, ezért állami segítségre, segélyre, munkanélküli ellátásra sem számíthat. Róbert is bevétel nélkül maradt, tartalékai nincsenek, kilátástalan helyzetbe került – írja a New York Times.
A kormány által minden idők legnagyobb gazdasági csomagjaként beharangozott intézkedések inkább a vállalkozásokat célozták meg, a sérülékeny társadalmi csoportokon, mint például a mélyszegénységben élő romák, nem segítenek. Ráadásul ezek az emberek nagyobb egészségügyi kockázatnak is vannak kitéve. „Brutális lenne, ha a vírus megjelenne a nyomornegyedekben” – mondta Jász Krisztina, az Európai Szegénységellenes Hálózat tagja. „A mélyszegénységben élők közt sok a krónikus beteg, az alultáplált, vagy az elhízott, és sokan küzdenek már meglévő légzőszervi megbetegedésekkel.”
Jász szerint az is elképzelhető, hogy a kialakult helyzettel a rendőrségnek is meggyűlik a baja. „Akik most elveszítették a munkájukat, azok először megpróbálnak kölcsönökből túlélni. Aztán megnövekszik a lopások, betörések száma. És ha a járvány elér egy olyan helyet, mint például Miskolc, akkor könnyen lehet, hogy az itt élő romák összecsapnak a rendőrökkel” – mondta.
A hivatalos adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 5 napja, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 8 napja nem regisztráltak új fertőzést, Nógrád megyében pedig egy hét után ma regisztráltak először egy újabb fertőzöttet. A segélyszervezetek viszont attól félnek, hogy ezek az adatok annak köszönhetőek, hogy nem tesztelnek eleget, a vidéki korlátozások feloldásával pedig könnyen elterjedhet a járvány, a nyomornegyedekben is. Magyarországon 300 ezren élnek nyomornegyedekben, közülük sokan nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást, és összezsúfolva élnek egy háztartáson belül, ahol a távolságtartás sem megoldható.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója