Archív cikkek
A Fidesz szerint a közpénzek elköltése nálunk az egyik legátláthatóbb a világon
Polt Péter legfőbb ügyész számolt be most az ügyészség 2018-as évéről a Parlamentben, kapott hideget-meleget.
Polt Péter legfőbb ügyész beszámolt az ügyészség 2018-as évéről – 2020-ban. Az ellenzéki pártok bírálták a beszámolót és Poltot is. A DK-s Arató Gergely az Elios-ügyet említette, amely szerinte arra példa, hogy vannak, akikhez minden józan ész és érv ellenére sem érhet el az igazságszolgáltatás keze. Ez esetben az uniós pénzfelhasználás nem volt szabályos, erre az OLAF is rámutatott, de megfelelő vizsgálat mégsem zajlott. Hasonlónak nevezte a letelepedési kötvények ügyét.
Szél Bernadett szerint az előterjesztésből nem derül ki, az ügyészség milyen intézkedéseket tett a kamupártok által felhalmozott tartozások visszaszerzésére, továbbá miért nem lépett fel a „tranzitzónás éheztetések” és „propagandamédiába” történő folyamatos ügyészségi szivárogtatás ellen.
A jobbikos Stummer János lemondásra szólította fel Poltot, és azt mondta, „a maguk aranykorának vége van. (…) Ezekben a hetekben ér véget, és a következő években már nem lehet megtenni Magyarországgal azt, amit 2010 óta megtettek.” Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel arról beszélt, hogy a nagy értékű közbeszerzéseknél még mindig magas az egyszereplős beszerzések aránya, ami tarthatatlan.
Bajkai István a Fideszből kijelentette, az jelenti a jogállamiságot, ha az arra jogosult nyomozati szervek megpróbálják felderíteni a tényállást, majd levonják a következtetéseket – mondta, hozzátéve, hogy az ellenzék azonban újsághírekre hivatkozik.
Magyarországon az egyik legátláthatóbb a közpénzek elköltése
– jelentette ki a közbeszerzési kritikákra reagálva.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt