Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Colson Whitehead kapta a Pulitzer-díjat regény kategóriában

Létrehozva:

forrás: wikipédia

A Nickel-fiúk című könyvét díjazták az egyik legrangosabb irodalmi díjjal.

Colson Whitehead kapta idén a Pulitzer-díjat regény kategóriában A Nickel-fiúk című nagysikerű könyvéért. Whiteheadnek így két egymást követő regényéért sikerült elnyernie a rangos elismerést. A Nickel-fiúk az 1960-as évek elején, az Egyesült Államok déli államaiban játszódik. Főszereplője egy fekete bőrű fiú, aki bekerül a Nickel Akadémia nevű floridai javítóintézetbe, ahol a nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat.

A Pulitzer-díjakat odaítélő zsűri szerint az igaz történeten alapuló regény „egy erőteljes történet az emberi kitartásról, méltóságról és megváltásról”. Az 50 éves Whitehead kísérleti narratíváiról és az amerikai történelemben, valamint folklórban való elmerüléséről ismert. Három évvel ezelőtt az 1800-as évek Amerikájában játszódó, A föld alatti vasút című regényéért kapta meg a Pulitzer-díjat. Whitehead a kiadóján keresztül megjelentetett közleményében adott hangot örömének a Pulitzer-díjak hétfői kihirdetése után.

Mint fogalmazott, „ez egy óriási megtiszteltetés, és remélem, hogy ez tudatosítja az emberekben a regény alapjául szolgáló intézmény, a Dozier fiúiskola egykori létezését, hogy az áldozatok és történeteik ne merüljenek a feledés homályába”. Az irodalom területén egyebek között dráma, történelem és életrajz kategóriában osztottak ki még Pulitzer-díjat. A zenei Pulitzert idén Anthony Davis operája, a The Central Park Five kapta. Az elismerést az 1847-ben Makón született, majd Missouriban letelepedett újságíró és lapkiadó, Pulitzer József emlékére a New York-i Columbia Egyetem alapította.

Legnépszerűbb cikkeink