Archív cikkek
Felbátorodtak a mérgezők a járványhelyet miatt, hullanak a sasok, védett vadak
A madártani egyesület szerint a mérgezett csalétket kihelyezők abban bíznak, a veszélyhelyzet miatt kevesebb hatósági energia jut rájuk.
Ebben az évben már tizenkét sas esett mérgezés áldozatául, és csak az utóbbi egy hónapban hét különböző helyszínen kerültek elő mérgezéses tüneteket mutató elhullott ragadozó madarak, emlősök és mérgezett csalétkek – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.
Az elpusztult egyedek száma április közepére meghaladta a 77 példányt, amelyek között kilenc rétisas és három parlagi sas volt, utóbbiak fokozottan védettek, természetvédelmi értékük példányonként 1 millió forint – derült ki az MME közleményéből, amely szerint a tetemek mintegy kétharmadát, 50 madarat és emlőst, valamint kilenc mérgezett csalétket az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége talált meg.
„Nem kizárt, hogy az elkövetők abban bíznak, hogy az elrendelt járványügyi korlátozások árnyékában kisebb eséllyel derül fény tetteikre, ezért kihasználva a helyzetet bátrabban helyeznek ki mérgezett csalétkeket, ezzel veszélyeztetve a ragadozómadarakat” – olvasható a közleményben.
A begyűjtött tetemek és csalétkek laboratóriumi vizsgálatai folyamatban vannak, feljelentések születtek és több esetben indult rendőrségi nyomozás. Az elkövetők ellen több bűncselekmény miatt is vádat emelhetnek (természetkárosítás, állatkínzás, orvvadászat, méreggel való visszaélés), így akár milliós pénzbüntetésre és egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthatnak – figyelmeztetnek a természetvédők.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Kiemelt hírek2023.09.19. 1:31
IDEA: Már a biztos szavazók körében is csökken a Fidesz támogatottsága
-
Magyarország2023.09.11. 11:17
Őrsi Gergely immár második alkalommal is vitába keveredett egy ismert művésszel
-
Nagyvilág2023.09.11. 11:01
Huszonkét éve dőltek le az ikertornyok